Épül a Tó dűlő

Elkezdődött a Tó dűlő építése a körforgalomtól a Bekötő dűlőig! Ez a horgásztó melletti út. Az építésre azért van szükség, mert szeretnénk az Ady Endre utcán átmenő teherautó forgalmat jelentősen csökkenteni. Ehhez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. azt a feltételt szabta, hogy a településen már régóta üzemelő ipari terület (a sportpálya mögött) megközelíthető legyen másik útról. Amint elkészülnek a munkálatokkal és használatbavételi engedélyt kap az új elkerülő szakasz, akkor tudjuk megkeresni újra az illetékeseket.

a cikk folytatása
Tanévnyitó misét tartottak a templomban

Veni Sancte

Tanévnyitó szentmisét tartottak az Ecseri Római Katolikus Templomban 2026. augusztus 30-án, vasárnap reggel. A Szentlelket hívták a diákok, hogy segítségével töretlen szorgalommal végezzék feladataikat az előttük álló hónapokban. A gyermekek elhozták magukkal iskolatáskájukat is, melyeket megáldott Dr. Csiba Tibor esperes úr. Köszönjük a gitáros énekkar közreműködését!

Az Ecseri Római Katolikus Templom miserendje
2026. augusztus 31 – szeptember 6.

A vakáció végén

Ezen a nyáron a megszokottól eltérő módon augusztusban került sor a néprajzi táborra Szlovákiában.

A tábor ideje alatt voltak visszaköszönő programok: felkerestük a nyitrai várat és a Szent Emerám székesegyházat, tettünk egy hosszabb sétát a szlovák fővárosban, Pozsonyban, és fürödtünk a mezőkeszi strandon.

Nem S60

2026. augusztus 29-én nosztalgia motorkocsi közlekedett Újpalotáról Szolnokra, a város napjára. Reggel, csepergő esőben készültek fotóink az ecseri megállóhelyen.

A világhírű budapesti Ganz vállalat által gyártott BCmot a MÁV és a GYSEV mellékvonali motorkocsija volt. A sorozat közel 50 éven keresztül szolgált a magyar vasúttársaságok állományában, meghatározó szerepét bizonyítja, hogy az 1930-as években a teljes hálózat 55%-án ilyen kocsik futottak.

Hol lesz Ön egy hét múlva?

Szüreti felvonuláson!

A Zöld koszorú Hagyományőrző Kör idén megrendezi az ecseri szüreti felvonulást. Szeretettel várják az érdeklődőket!
Időpont: 2026. szeptember 5., szombat
Indulás: 14. órakor a Művelődési Ház elől.
Útvonal:
Zrínyi utca (Tájház) - Széchenyi utca - Rákóczi utca - Petőfi utca - Steinmetz kapitány utca - Szent István utca - Arany János utca - Attila utca - Szegfű utca - Apponyi utca - Jókai utca - Ady Endre utca - Zrínyi utca.

A meneten részt vesz Ecser testvértelepülésének, Cabaj-Cápornak a küldöttsége is.

Közlekedésbiztonsági felfestés

Az ecseri vasúti megállóhelyen nemcsak a peron szegélyét festették újra, de a gyalogos vasúti átjárón való helyes közlekedésre utaló piktogramokat is elhelyeztek a vasutasok.

A körültekintő közlekedés nagyon fontos. Ha valaki fülhallgatóval zenét hallgat, nem hallja a közeledő vonatot.
Ha a telefonját nézi, akkor nem tud figyelni a jelzőre és a vasúti szerelvényre.

A MÁV saját honlapján is felhívja a figyelmet erre a két fontos dologra.

Zenehallgatás és telefonozás veszélyei a vasút közelében

Megjelent a Cserfa újság augusztusi száma

Az önkormányzati lap tartalmából ajánljuk a Kedves Olvasók figyelmébe:

- Megújul az iskola bejárata és kerítése - Gál Zsolt polgármester írása a helyi aktualitásokról
- Nyári képviselő-testületi ülések
- Kiss Katalint nevezték ki az Általános Iskola igazgatójává
- Földváry Balázs lett az év kiemelkedő magyar artistaművésze
- Október 2-án nagy rock koncert lesz.
- Csehországban jártak a néptáncosok
- Rekordszámban jelentkeztek az ecseriek a "Szép kert, tiszta környezet" pályázatra

Figyelmükbe ajánljuk a Művelődési Házban működő csoportokat

Jön a szeptember, és teljes gőzzel beindul az élet a Rábai Miklós Művelődési és Közösségi Házban, Könyvtárban.

Az intézményben igen sokféle foglalkozáson való részvétel közül lehet választani.

- Egész testet erősítő torna
- Chi Kung gerinctorna
- Kisiskolás néptánc
- Lady Style
- Bachata kezdő I.
- Hastánc
- Pilates
- Gerincprevenciós erősítő óra
- Western tánc
- Asztalitenisz
- Zumba
- Tabata training
- Szenior torna
- Szenior örömtánc
- Zeleny Néptánccsoport
- Petruska Néptánccsoport
- Utánpótlás Néptánccsoport

Harminc éves a Karzol-Trans Kft.

Harminc év alatt sok minden változott a cég körül. A flotta, a technika, a megjelenés és közben folyamatosan átalakultak.

Erre a kerek évfordulóra szerették volna valahogy kézzelfoghatóvá tenni azt a 30 évet, ami mögöttük van. Így született meg a jubileumi kamion-festés, amelyben a mai Karzol design mellett az első, 30 évvel ezelőtti megjelenésük elemei is helyet kaptak.

Egy szerelvény, ami összeköti a kezdetet azzal, ahol ma tartanak. A dolgozók Optimusnak nevezték el.

Keressék az utakon!

(2026. augusztus 27.)

összes hír
Járási Hivatal, Okmányiroda
Eseménynaptár
Zöldhulladék gyűjtés
szeptember 03. - 05:00
A Szlovák Önkormányzat ülése
szeptember 03. - 16:30
Horgászvizsga
szeptember 05. - 10:00
Szüreti felvonulás
szeptember 05. - 14:00
Szelektív hulladékgyűjtés
szeptember 07. - 05:00
Kormányablak busz Ecseren
szeptember 09. - 10:00
Dokumentumtár
Választási információk Településrendezés Közlekedés Hagyatéki hirdetmények Dél Pest Megyei Viziközmű Szolgáltató Zrt. Bírósági végrehajtói hirdetmények Ecserért kitüntettek

Község Bemutatása

Aszódi Csaba András

Ecseri Lakodalmas

Aszódi Csaba András

Hírek

Eseménynaptár

Dokumentumtár

Fotóalbum

web: Világ Legjobb Cége