Iskolai gyűjtés az állatmenhely javára

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek! Tisztelt Ecseri Polgárok!

Október 4-e Assissi Szent Ferenc halálának napja, aki az állatok védőszentje. Ő már a 13. század elején azt hirdette, hogy "...mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen."

Nem véletlen tehát, hogy ezen a napon van az állatok világnapja. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Ha minden nap október negyedike lenne, sokkal többet foglalkoznánk az állatokkal, sokkal több figyelmet fordítanánk az ember legjobb barátjára, s talán nem kellene annyi ártatlan életet kioltani, vagy nyomorúságos körülmények között tartani. Nemcsak az állatok világnapján, de a hétköznapokban sem szabadna elfeledkeznünk a bennünket körülvevő természetről, élőlényekről.

Az idei tanévben ebben a szellemben úgy döntöttünk, hogy gyűjtést szervezünk a Gyömrői Kutyamentsvár Állatmenhely részére, aminek nagy szüksége van a segítségre, hogy megfelelően el tudják látni a 750 kutyát, 200 macskát, lovakat és egyéb állatot.

A legnagyobb szükség kutyatápra, macskaeledelre, fertőtlenítőszerre, kötszerre (akár a kocsik mentőládájában már lejárt is lehet), szerszámokra (lapát, ásó, villa, gereblye, vödör, stb.), takarókra lenne.

A gyűjtést szeptember 28-ától október 9-éig szervezzük. Kérjük Önöket, hogy adományaikat az iskola titkárságának bejárata (játszótérrel szemben) melletti raklapon helyezzék el.

Nagyon bízunk segítségükben, előre is köszönjük!

Laky Ilonka Általános Iskola

(2020. szeptember 26.)


honlapkészítés: dupai