Járványügyi intézkedések a Váci Egyházmegyében

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020. szeptember 04-i intézkedéseivel összhangban, a COVID-19 járványra való tekintettel Váci Egyházmegye területére a további rendelkezéseket hozom:
A veszélyeztetett idősebb, azaz 60 év felettiek és a krónikus betegek számára erősen ajánlott a hétköznapi mise látogatása, mely kizárólag számukra ezen időszak alatt a vasárnapi misét kiváltja. A vasárnapi misébe ők online tudnak bekapcsolódni. Egyúttal erre az esetre megadom a felmentést a vasárnapi mise kötelezettsége alól a 60 év fölöttiek számára, ha hétköznap részt vesznek szentmisén.

- Mindenki lehetőleg a saját plébániáján menjen misére, amivel csökkenthető a települések közötti keresztbe fertőzés rizikója.

- A miséken minden 7 év feletti hívő viseljen maszkot! (Nem csak javasolt.)

- A templomok ajtaja lehetőség szerint legyen a mise alatt nyitva és kitámasztva. Így nem kell a kilincset mindenkinek megfognia, és a templom is szellőzik.

- A ministráns szolgálat fontos és szép hivatás, viszont ez időszak alatt javasolt csökkenteni a számukat úgy, hogy egymástól a legalább 1-1,5 méteres távolság tartható legyen, hiszen főleg a kicsik nem is tudnának maszkot hordani.

- Ahol a templomon kívül a mise ki van hangosítva, ott javasolt a vasárnapi misén különösen a kisgyerekes családoknak a kicsikkel kívül tartózkodni, így is csökkentve a fertőzés kockázatát. A misét kintről hallgatva a miselátogatás ebben a formában most elfogadott. Az áldoztatás számukra a templom ajtóban külön megoldható.

- Az áldoztatók közvetlen az áldoztatás előtt fertőtlenítsék a kezüket, és áldoztatás közben hordjanak maszkot.

- A sekrestyés, illetve aki előkészíti az ostyákat a szentmisére, szintén fertőtlenítse a kezét.


Marton Zsolt váci püspök



A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye járványügyi intézkedésekről


A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19 járvány felerősödése miatt az alábbi rendelkezéseket adjuk ki:

A jelenlegi új koronavírus járvány elsősorban direkt módon cseppfertőzéssel terjed, azaz a vírus terjedése szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett köhögő, tüsszögő ember jelenti. Ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy a szentmisén és közösségi alkalmakon a fenti tüneteket nem mutató személy vegyen részt. Ezen feltétel betartására nyomatékosan fel kell hívni a hívők figyelmét.

A különböző felületekre került vírus inaktiválása érdekében kérjük a templom, plébánia fertőtlenítő szerrel történő fokozott, rendszeres, azaz minden közösségi alkalom, szentmise utáni takarítását, különös tekintettel a kézzel gyakran érintett felületekre (például padok, kilincsek, kapcsolók).

1. Templomok
- Továbbra is kérjük, hogy a szentmisében a kézfogást mellőzzék;
- az áldoztatás a latin rítusban továbbiakban is kézbe történjen;
- kérjük a paptestvéreket és minden áldoztatót, hogy a szentmisék előtt és után, illetve az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítsék kezüket;
- gyóntatáskor használjunk maszkot és igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani gyóntató és gyónó között;
- lehetőleg jól szellőző helyiségben vagy szabadtéren gyóntassunk;
- továbbra is kérjük a szenteltvíztartók kiürítését, azok használatának mellőzését;
- a templomok bejáratánál helyezzünk el kézfertőtlenítőt;
- kérjük meg a híveket, hogy lehetőleg használjanak maszkot és tartsanak egymástól 1,5–2 méter távolságot;
- továbbra is kérjük, hogy a perselyezés a szentmise végén legyen.

2. Egyházi intézmények és plébániák
- Kérjük, mindenben kövessék az illetékes hatóságok előírásait;
- zárt térben a kórokozók koncentrációjának minimalizálása érdekében kiemelt figyelmet fordítsunk a fokozott és folyamatos szellőztetésre az egyedi lehetőségek szerint;
- kérjük, hogy az illemhelyek mindig legyenek ellátva elegendő kézmosó és fertőtlenítő szerrel;
- kérjük a kézfertőtlenítési lehetőség biztosítását az épületbe belépők számára, valamint az étkezésre szolgáló helyiségekben;
- az egyházi iskolák ezen felül tartsák meg az EKIF által megjelölt óvatossági szabályokat.

3. Betegellátás
- Kérjük, a betegellátásban és az idősotthonok ellátásában résztvevők az országos tisztifőorvos és az illetékes helyi hatóságok által kiadott járványügyi rendelkezéseket tartsák be;
- a házi betegellátásban – amennyiben nem COVID 19-ben szenvedő betegekről van szó – kérjük a paptestvéreket, hogy a látogatás alkalmával használjanak maszkot, előtte és utána pedig fertőtlenítsék kezüket;
- a COVID 19-ben szenvedők esetében csak erre külön kijelölt és engedéllyel rendelkező személyek végezzenek bármilyen szolgálatot a legszigorúbb orvosi előírások szerint;
- célszerű a beteglátogatás megkezdése előtt a lakás átszellőztetése (legalább 10 perc) az ablakok kinyitásával (ha ez biztonságosan megoldható), a betegnél töltött idő során is gondoskodjunk a friss levegőről, a levegőcseréről.

Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

Budapest, 2020. szeptember 4.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


/2020. szeptember 14./


honlapkészítés: dupai