A koronavírus járvánnyal kapcsolatos hírek

Teljes körű látogatási tilalmat rendelt el a kórházakban az országos tisztifőorvos

Az országos tisztifőorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
A keddtől hatályos intézkedés vonatkozik a közfinanszírozott és a magánellátókra is.

Az NNK közlése értelmében védőfelszerelés biztosítása mellett a látogatási tilalom alatt a súlyos, életveszélyes állapotú vagy végstádiumú betegnél egy hozzátartozó, kiskorú beteg mellett egyik szülője vagy törvényes képviselője, szülő nőnél pedig egy általa megjelölt személy tartózkodhat.
A határozat kitér arra, hogy egyedi méltányosság keretében - kockázatbecslést követően - a kórház a kapcsolattatás lehetőségét mérlegelheti, indokolt esetben azt további esetekben is biztosíthatja.
A dokumentum szerint, a rendelkezések megsértése esetén 30 ezer forinttól ötmillió forintig terjedő egészségügyi birság szabható ki.



Intézmény elhagyási és látogatási tilalom a szociális intézményekben

Szeptember 7-től Magyarország összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézményében intézmény elhagyási és látogatási tilalmat rendelt el az Országos Tisztifőorvos határozatával.

A látogatási tilalom alól csak abban az esetben adható felmentés, ha valaki végstádiumú hozzátartozójától szeretne elbúcsúzni.
Az intézmény elhagyási tilalom nem vonatkozik az éjjeli menedékhelyekre és a hajléktalanok átmeneti szállására.
Az intézményeket csak indokolt esetben, például munkavégzés, vagy egészségügyi ellátás miatt, vagy az intézményvezető engedélyével különösen indokolt esetben lehet elhagyni, illetve a fogyatékos személyek, a pszichiátria és szenvedélybetegek ellátását biztosító intézmények szervezett szabadidős céllal hagyhatóak el.
Továbbra sem jelenti az intézmény elhagyását, ha valaki az intézmény kertjében, területén tartózkodik, így arra a korlátozás sem vonatkozik.

Új ellátottat csak a felvétel előtt készült, 2 negatív Covid teszt birtokában lehet felvenni. Ez az előírás nem vonatkozik a hajléktalonok éjjeli menedékhelyére. Covid-19 tüneteket mutató hajléktalan személyt pedig minden esetben egészségügyi intézménybe kell szállítani.

A teljes határozat megtalálható a www.kormany.hu oldalon és a Szociális Ágazati portálon.



Kormányszóvivő: folyamatosan figyelik az óvodák, iskolák adatait

A kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan figyeli a vírushelyzetet, kiemelten az óvodák, iskolák adatait és ha kell, azonnal intézkednek - mondta Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a járvány elleni védekezés fenntartása mellett a mindennapi életet korlátozó intézkedéseket elkerülje, a magyar emberek egészségét és munkahelyét megvédje.

Több mint egymillió gyermek és szüleik számára kezdődött meg az új tanév. A digitális oktatás lehetőségként adott, mégis közösen örültünk, hogy a megszokott rendben indulhatott el a tanév - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
Mint mondta, az iskolákat külön járványügyi protokoll segíti abban, hogy minél hatékonyabb biztonsági intézkedéseket hozzanak a vírus ellen. Ezek között említette, hogy a bejáratoknál kézfertőtlenítőt kell kihelyezni, a távolságtartási szabályok betartása érdekében törekedni kell a tanulók minél szellősebb elhelyezésére és kerülni kell az osztályok keveredését, például a csengetési rend módosításával. Gondoskodni kell a rendszeres szellőztetésről és a többi között a padok, sporteszközök, mosdók folyamatos fertőtlenítéséről.
Kitért arra, hogy a beteg gyerekeket azonnal el kell különíteni az iskolában és a kollégiumban is. Hiányzásuk a hatósági karantén idején igazoltnak minősül.
Jelenleg az oktatás normál rend szerint zajlik, de ha egy-egy intézményben átmenetileg mégis el kell rendelni a digitális munkarendet, most is biztosítani kell a gyermekfelügyeletet, hogy ezzel segítsék a szülőket - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő.
A gyermekek és a szülők érdeke is, hogy az iskolák működése zavartalan legyen - emelte ki Szentkirályi Alexandra.
A kormányszóvivő megköszönte az együttműködést és az elmúlt hónapok helytállását a diákoknak, a pedagógusoknak és a szülőknek.

A módosított intézkedési terv itt érhető el:

www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/Tanevkezdes2020/Intezkedesi_terv_a_koznevelesi_intezmenyek_reszere_2020_2021_tanev_2._kiadas.pdf



Szigorít a MÁV-START és a Volánbusz: szeptember 15-től leszállítják a maszk nélkül utazókat

Május 4-óta a közösségi közlekedési eszközökön mindenkinek kötelező az arc (száj és orr) eltakarása maszkkal, sállal vagy kendővel. Jelenleg még csak figyelmeztetik azokat, akik nem tartják be az előírást, szeptember 15-től viszont szigorúbb intézkedésekkel védik szabálykövető utasaik és munkavállalóik egészségét a helyközi közlekedési szolgáltatók. A hónap közepétől kizárhatóak az utazásból azok az utasok, akik nem hordanak az orrukat és szájukat eltakaró maszkot, kendőt vagy sálat a MÁV-START és a Volánbusz járatain.

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a közösségi közlekedési eszközökön, így a vonatokon és buszokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása. Mindkét közlekedési társaság arra kéri utasait, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, lázzal vagy meghűléses tünetekkel járó betegség esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket. A sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben az elektronikus jegyvásárlási lehetőségeket, például a MÁV applikáció használatát.

A vasúttársaság a Készenléti Rendőrséggel, a polgárőrséggel és a vagyonőrökkel közösen augusztustól több mint 6100 vonaton tartott ellenőrzést. Eddig csak figyelmeztették a szabályokat megszegő utasokat, de jövő keddtől fokozottan ellenőrzik a vonatokat, és az új vállalati szabályozás szerint a jegyvizsgálók komolyabban is fellépnek a szabályszegők ellen. Aki a felszólítás ellenére sem takarja el az orrát, száját, az utazásból való kizárást kockáztatja, a szabálytalanul utazót ugyanis leszállítják a vonatról.

A MÁV-START nemcsak az utasokat, hanem a fedélzeten dolgozó személyzetet is ellenőrzi, rendszeresen felhívja a vasúton szolgálatot teljesítő munkatársai figyelmét is a helyes maszkviselés kötelezettségére. Munkajogi következményekkel kell számolnia annak a munkavállalónak, aki nem tartja be az utasításokat. A vasúttársaság érintett munkavállalói számára folyamatosan biztosítja a szükséges védőfelszerelést, eddig több mint 1 millió maszkot, 1,5 millió kesztyűt és 60 ezer liter kézfertőtlenítőt osztottak ki.

A maszkviselés az utasok közös érdeke!

A Volánbusz zárt utasforgalmi területein és összes járatán is kötelező a száj- és az orr eltakarása. Szeptember 15-től szigorítanak az utazási feltételeken, fontos változás lép életbe: az autóbusz-vezetők kötelesek megtagadni a felszállást, ha az utas nem tartja be a maszkviseléssel kapcsolatos előírásokat, és a kötelezettségnek egyszeri felszólításra sem tesz eleget. Utazás közben a jegy- és bérletellenőrök ellenőrzik az előírás betartását, és egyszeri, eredménytelen felszólítás után, lakott területen megállva kizárják az utazásból az érintetteket.

A társaság rendőri intézkedést kér a helyzet kezeléséhez, ha az utas megtagadja szája és orra eltakarását, nem veszi tudomásul a felszállás tiltását vagy az utazásból való kizárást. A hatóság ilyen esetben szabálysértési eljárást kezdeményezhet, 10 ezertől 50 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki. A rendőrség emellett az autóbusz-állomásokon és az autóbuszokon szúrópróbaszerűen ellenőrzi a maszkviselési kötelezettség betartását, szabályszegés esetén bírságot ró ki.

A Volánbusz kéri utasai együttműködését, és felhívja a figyelmet arra is, hogy munkatársai a rendelkezéstől semmilyen indokkal nem térhetnek el. A busztársaság a munkavállalói védelmében a veszélyhelyzet kihirdetése óta több mint 322 ezer maszkot osztott ki.



Szigorúbb ellenőrzés a BKV-nál: pótdíjazzák, aki nem visel maszkot

Hazánkban az elmúlt hetekben újra növekedésnek indult a Covid-19 okozta megbetegedések esetszáma. A vírus terjedésének megelőzésében, lassításában kiemelt szerepe van a kötelező maszkviselésről szóló szabály betartásának. Az utasok túlnyomó többsége továbbra is fegyelmezetten betartja az előírásokat, vannak azonban, akik az április óta érvényben lévő rendeletek ellenére sem takarják el az arcukat utazás közben. A szabálykerülő magatartás visszaszorításának érdekében, a fővárosi operatív törzs döntése alapján a BKK szigorít: mostantól nagyobb létszámmal zajlik az ellenőrzés, és az utazásból való kizárás lehetősége mellett 8000 forintos helyszíni pótdíjat is kiszabnak, ha valaki a közösségi közlekedési szolgáltatás használata során nem, vagy nem szabályosan takarja el az arcát – a már április óta érvényben lévő előírások szerint – maszkkal, sállal, vagy kendővel.

A Budapesti Közlekedési Központ ellenőrei és a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának munkatársai megnövelt létszámmal ellenőrzik, hogy az utasok betartják-e a kötelező maszkviselésről szóló fővárosi és kormányrendeletben leírtakat. A már több hónapja érvényben lévő szabályok szerint a koronavírus további terjedésének megelőzése, lassítása érdekében a közösségi közlekedés járművein és a megállóhelyeken csak maszkban, annak hiányában pedig sállal vagy kendővel eltakart arccal szabad utazni, tartózkodni. A megbetegedések növekedő esetszáma miatt kiemelten fontos, hogy minden utas betartsa a szabályokat, ezért a fővárosi operatív törzs döntése alapján a BKK szigorít az ellenőrzésen. Mostantól a közlekedési szolgáltatásból való kizárás lehetősége mellett pótdíjat is kiszabnak arra, aki nem, vagy nem szabályosan hordja a maszkot, a kendőt vagy a sálat. (A maszk szabályos viselése esetén az mind a szájat, mint az orrot eltakarja.) A pótdíjazásra vonatkozó szabályok szerint annak összege a helyszínen kifizetve 8000 forint. Az előírások be nem tartása miatti bírságolás nem egyedi megoldás, azt a szomszédos Bécsben például már hónapok óta alkalmazzák.

A közösségi közlekedés használatakor kötelező maszkviselést 2020. április 27-én vezették be Budapesten, az ezt követő időszakban az utasok közel 100 százaléka betartotta a szabályokat. A mostani szigorítás előzménye, hogy a nyár második felére láthatóan lanyhult a maszkviselési fegyelem: a BKK nem reprezentatív, augusztusi felmérései szerint már csak a közlekedők körülbelül 85 százaléka tartotta be a vonatkozó előírásokat. Emellett az elmúlt hetekben tapasztalható növekedő megbetegedési esetszám is indokolja, hogy a BKK szigorúbban lépjen fel, ha az utasok nem tesznek meg mindent a vírus további terjedésének megelőzése, lassítása érdekében. A szigorúbb szankciókat a visszajelzések szerint az előírást betartó utasok is kérték a BKK-tól.

A fővárosi közlekedési szolgáltatók a járműveket, azok légkondicionáló berendezéseit, a metróállomásokat, a jegyautomatákat a lehető legsűrűbben fertőtlenítik és bőséges kapacitással, sűrűn indítják a járatokat. A járvány kockázatait azonban csak közös erővel tudjuk minimálisra csökkenteni: a biztonságos utazás érdekében az utasoknak is be kell tartaniuk a járványügyi szabályokat. Ennek köszönhetően – ahogy arra számos nemzetközi tudományos kutatás eredménye is rámutat – a közösségi közlekedés használata a járványidőszakban is biztonságos marad.


(2020. szeptember 10.)










honlapkészítés: dupai