Megnyílt a jelentkezési lehetőség az Ecseri Száz Kéz Egyesület napközis táboraiba

Többen érdeklődtetek a nyári táborokkal kapcsolatban. Lesz, nem lesz, mikor lesz? Örömmel jelzem felétek, hogy 3 napközis tábort is szervezünk, remélhetően többeteknek is segítséget nyújtva ezzel, hogy minél több időre tudhassátok gyermekeiteket biztonságban és egy igazán jó közösségben!

Időpontok:
• Június 22-26.
• Július 20-24.
• Augusztus 3-7.

Helyszín:
Rendkívüli helyzethez kell alkalmazkodnunk az idén. A Horgásztó közelében egyre fokozódó építkezés zajlik, a Művelődési Házban pedig óvoda működik. Ezért az idén nyáron a Laky Ilonka Általános Iskola ad otthont a Száz Kéz táboroknak, ami nem jelenti persze azt, hogy a suli négy fala közé leszünk zárva. Továbbra is csavargunk, mozgatjuk a gyerekeket, és persze lesznek programok a suliban is, de mint ahogy már ismertek, igyekszünk minél érdekesebb, kalandosabb programokat megvalósítani.

FONTOS! Terveink szerint a júniusi tábor helyszíne a Horgásztó, DE ahogy közeledünk az időponthoz, akkor fogjuk tudni megítélni, az építkezések előrehaladtával, hogy végül megtartjuk-e a Horgásztónál a tábort! Arra számítsatok, hogy ha erre a táborra jelentkeztek, elképzelhető, hogy a bázis helyszín végül, ekkor is a Laky lesz. Erről majd a tábor előtt mindenképp fogtok értesülni.

Árak
20.000-Ft/fő/hét, ami tartalmazza természetesen a napi háromszori étkezést, illetve szokás szerint, tagdíjjal rendezett egyesületi tagjaink jelentős kedvezményt (az idén 40%-ot) tudnak érvényesíteni a táborok árából. Az érintett tagok erről egy külön e-mailben már értesültek... ha valakinek nem érkezett meg az e-mail, jelezze haladéktalanul!

Jelentkezni és pár infóval tovább gazdagodni az alábbi információkkal tudtok.


Ha végre itt a nyár..
…. és túl vagyunk az elmúlt hónapok nehézségein… a Száz Kéz egyesület tagjai, önkéntesei gőzerővel lendülnek bele a munkába, hogy az idén is tartalmas, kalandos, élménydús programokat szervezzenek a gyerekeknek, akiket Ti, szülők, ránk bíztok! Sőt! Annak érdekében, hogy minél több családnak tudjunk segíteni, 3 hét napközis tábort is szervezünk, amire eddig nem volt példa.

Fontosnak tartjuk elmondani, hogy mint minden évben, az Ecseri Önkormányzat az idén is anyagi támogatást nyújt a vakációs programjainkra. Ennek segítségével több ingyenes, buszos kirándulást szoktunk tervezni, azonban az idei, rendhagyó nyáron ezt a támogatás az egyesület azokra a gyerekekre, családokra fordítja, akik szeretnének részt venni a táborainkban, de anyagi lehetőségeik jelen helyzetben nem engedik meg a részvételi díj megfizetését.

A 3 hét alatt sok-sok program, kaland, kirándulás, sport, alkotás, mozgás és játék vár azokra a gyerekekre, akik velünk tartanak, csakhogy párat említsek a terveink közül.

Vendégeink lesznek:
– Pániq Instant (egyedi csapatjátékok és különleges szabadulószobák megálmodói)
– MASZAT Egyesület
– Maglódi Goju-ryu karate
– E-Dance
– egy terápiás kutyus a gazdájával…


Terveink szerinti csavargások:
– Varázs Lovarda
– Tarzan Park
– egy kis barlangtúra
– Merzse túra
– MAMMA kör
– Etyeki Korda Filmstúdió

És persze a sort folytathatnám, de arról biztosíthatunk… a gyerekek nem fognak unatkozni.

HA mégis… lesz trambulin, ping-pong, rengeteg társasjáték, készülünk vetélkedőkkel, QR túrával, szabaduló szobával… ha úgy alakul 1-2 sátrazós-ottalvós éjszakával (ez mindig opcionális, nem kötelező részt venni)

Részvételi díj: 20.000-Ft/hét/fő, melyből 40 % kedvezményt biztosítunk tagdíjjal rendezett egyesületi tagok számára.
Étkezés: napi háromszor

Helyszín: az idei rendkívüli helyzetben a táborainknak a Laky Ilonka Általános Iskola ad otthont. Tehát a suli a bázis, onnan megyünk-jövünk mindenfelé. KIVÉVE – a júniusi táborunk helyszínéül az Ecseri Horgásztó van betervezve, de itt valószínűsíthető egy kezdődő építkezés, A júniusi tábor bázisának helyszíne változhat, annak függvényében, hogy az iparterület fejlesztését érintő beruházások elkezdődnek-e addig. Ha a munkálatok megkezdődnek, a tábor az építkezési terület mellett nem lesz optimális. Ez esetben az új bázis helyszín a Laky Ilonka Általános Iskola lesz, mint a júliusi és az augusztusi táborok esetében. Köszönjük megértésed!

Kérem, jelentkezéskor ezt a feltételt legyetek szívesek elfogadni!

Jelentkezési lap a
www.szazkez.hu/tabor/szaz-kez-taborok-2020-nyar/?cn-reloaded=1
oldalon érhető el.

Várunk szeretettel a táborokba!

Száz Kéz Egyesület
Kirnbauer Andrea
elnök

(2020. június 2.)


honlapkészítés: dupai