Polgármesteri tájékoztató - 2020. április 18.

Egyeztettünk a környező települések vezetőivel a vírushelyzetről, kiemelten a fertőzött személyek számának alakulásáról. Ebben a környékünkön nincs jelentős változás, Ecseren továbbra sincs koronavírusos betegről tudomásunk. Tegnap délután egy fő hatósági karanténba helyezéséről értesített a kormányhivatal, illetve ma este a rendőrség is jelezte, hogy egy újabb fő karanténba helyezéséről kaptak értesítést, erről nekünk még nincs határozatunk. Továbbra sincs okunk a pánikra, mert mindkét személynél a karantén befejező dátumát is megadták, ami azt jelenti, hogy nincs közvetlen fertőzésveszély. Azt mondta az elrendelő hatóság képviselője, hogy ezek az inkább biztonsági okból meghozott döntések nagyon nagy százalékban fertőzésmentesek.

Ennek ellenére kérek mindenkit, hogy fokozottan tartsuk be az előírásokat! Amennyiben ezeket mindenki betartja, további szigorításra még nincs szükség.

Kérünk mindenkit, hogy közterületen ne csoportosuljanak, ma bírságolni kellett a rendőröknek, kijárási korlátozás szabályának megszegése miatt.

Kérjük, tartsák be a 1,5 m-2 m távolságot az üzletek előtti várakozás során is!

Lehetőleg viseljenek maszkot és amennyiben lehetőségük van kesztyűt is! A hét elején az önkéntesek által varrt maszkokból néhány darabot az üzletekben elhelyezünk, ezzel segítve azokat, akik még nem rendelkeznek maszkkal.

Felhívom minden lakosunk figyelmét, hogy értékeikre fokozottan figyeljenek, a tegnapi napon kora délután az Arany János utcában egy férfi próbált bemászni a kerítésen, a tulajdonos azonnali telefonos értesítése alapján rögtön a helyszínre érkeztek a polgárőrök és feltartóztatták a férfit a rendőrség megérkezéséig. Köszönöm a gyors és eredményes intézkedést. A nyomozás részleteiről később tudok majd beszámolni. A vészhelyzet bejelentése óta több bűncselekmény típus is megjelent a környéken, mindenki figyeljen és ha gyanús esetet tapasztal, azonnal hívja a rendőrséget, a facebook bejelentés - főleg néhány órával később - semmit sem ér! Ne hagyjanak a kocsijukban értékeket és minden esetben zárják is be! Minden évben van néhány olyan esetünk, amikor a nyitva felejtett autóból emelnek ki pénztárcát, elektronikai eszközöket. Ezekre is fokozottan figyeljünk!

A polgárőrség mai jelentése alapján két esetben volt szükség intézkedésre, ugyanazon személyeket szólították fel a közterületen történő tartózkodás szabályainak betartására. Ettől eltekintve Ecseren a lakosok többségében betartják a szabályokat, fegyelmezetten viselik a megpróbáltatásokat. Mindenkit arra bíztatok, hogy ezt továbbra is így tegyünk és elkerülhetjük a nagyobb bajokat.

Jó egészséget kívánok minden ecseri lakosunknak!

Aki teheti, továbbra is maradjon otthon!

Gál Zsolt
polgármester

(2020. április 19.)


honlapkészítés: dupai