Az Auchanban kialakult helyzetről

Megkérdeztem az AUCHAN vezetőjét a kialakult helyzetről, a következő nyilatkozatot küldte el:

"A maglódi Auchan pékség egyik munkatársánál fertőzöttséget állapítottak meg, ezért a pékség üzemterületét az áruház haladéktalanul lezárta és a saját sütést azonnal leállította. Az áruház minden érintett területet fertőtlenített és a járványügyi hatósággal mindenben együttműködik.
A megfelelő fertőtlenítés és a biztonságos munkavégzés feltételeinek ellenőrzése után a mai napon újra indul a termelés a pékségben. Továbbra sincs áruhiány egyetlen élelmiszertípusból sem.

A pékségben dolgozó többi munkatárs, akikkel az érintett kollégánk kontaktusba kerülhetett, haza lett küldve és ők legközelebb a járványügyi szakemberek döntése alapján mehetnek dolgozni. A híresztelésekkel ellentétben egy munkatárs sem került kórházba."

Szóban elmondták, hogy szabadságát töltötte a dolgozójuk, nem az áruházból vitték el. Elmondásuk szerint ő az egyedüli fertőzött dolgozójuk. Az Auchan járványügyi szakemberek irányításával fertőtlenítette a szükséges területeket.

Az Auchan rövidesen kiad egy hivatalos tájékoztatót, azt közzétesszük a honlapunkon és itt a facebookon is.

Gál Zsolt
polgármester

(2020. április 17.)

honlapkészítés: dupai