Polgármesteri tájékoztató - 2020. március 24.

Sok-sok pozitív élmény ért mai napon is, egyre többen vannak az önkéntesek listáján. Mai napon segítséget kért tőlünk egy idős lakosunk, azonnal találtunk a közelében lakó segítők közül olyan személyt, aki már be is szerezte a szükséges termékeket. (Kézfertőtlenítőt nem kapott.) Ma is többen jelentkeztek segítőnek, köszönöm az önzetlenségüket.

Az oktatási intézményeink vezetőivel egyeztettünk, az ebben a helyzetben elvégzendő feladatokról, a körülményekhez képest minden rendben van az intézményekben .

Engedjék meg, hogy kicsit a Laky Ilonka Általános Iskola működéséről is beszámoljak Önöknek. Jelenleg ügyeleti rendben működik az intézmény. A gyerekek és a tanárok otthonról próbálják a digitális tanrend nehézségeit leküzdeni. Központi iránymutatás szerint, az iskolák által kötelezően használt KRÉTA rendszer mellett, több távoktatásra használható lehetőséget próbáltak ki. Nagyon sok munkát jelentett az elmúlt időszak mind a pedagógusok, mind a gyerekek számára, természetesen a szülőknek is sok feladatot adva. Lassan kialakul a rendszer, itt is minden rendben lesz. Már csak a személyes találkozás hiányzik mindenkinek (legalábbis a többségnek).

Továbbra sincs Ecseren regisztrált beteg. Most is csak azt tudom mondani, mindenki igyekezzen betartani az összes óvintézkedést! Sok türelmet és kitartást kívánok mindenkinek, az előttünk álló időszakra.

Aki teheti, továbbra is maradjon otthon!

Gál Zsolt
polgármester

(2020. március 25.)


honlapkészítés: dupai