Kábítószer kereskedelem a gyanú

A Pest megyei nyomozók egy nőt és két férfit vettek őrizetbe.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és Bűnügyi Osztálya, valamint a Monori Rendőrkapitányság, a Nagykátai Rendőrkapitányság és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében 2019. november 22-én 16 óra 20 perckor Maglódon kábítószer átadása közben tetten értek egy 47 éves férfit, akit elfogtak és a rendőr-főkapitányságra előállítottak.

Az üggyel összefüggésben a nyomozók az Ecseren és Maglódon végrehajtott kutatások során 1856 gramm marihuánát, 96 gramm kokaint, 570 gramm speedet és nyolc darab extasy tablettát, valamint digitális mérleget találtak és foglaltak le.

A nyomozók megállapították, hogy S. Géza és 37 éves felesége rendszeresen adtak el kábítószert, amelyet F. Zsolt ecseri ingatlanában tároltak. A rendőrök a két férfit és a nőt 2019. november 21-én kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A rendőrök a gyanúsítottaktól feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett több millió forint készpénzt és két gépjárművet is lefoglaltak.

A nyomozók előterjesztést tettek S. Géza és felesége letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. november 24-én elrendelt.

Ellenük az eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.

Forrás: police.hu





Fotók: police.hu

honlapkészítés: dupai