Sportoljunk a téli időszakban is!

„…A sport játék, szabályozott küzdelem, ész, erő, elszántság, a jobbaknak kijáró tisztelet…”

Mit is tehetne egy gyermek, aki látja édesapját sportolni…Természetesen ő is követni szeretné; mozogni,eredményeket elérni és élvezni minden pillanatát; legyen az úszás,foci, kézilabda vagy bármilyen sportág.
Ezt élte át Laurencz Szabolcs is, aki már 9 éves kora óta foglalkozott a sporttal. Eredetileg foci kapus szeretett volna lenni, az élet mégis úgy hozta, hogy a kézilabda irányába indult el. Nem is akármilyen sikereket ért el; 1996-ban Magyar Kupagyőztes lett, 7 évig a Német Bundesligában játszott, majd Budapesten a Pler-nél. Itt edzőként is tevékenykedhetett az ifi és a serdülő korosztályban, s 2019-től a felnőtt csapat irányítása lett a feladata.
Hiába a felnőttekkel való munka, a mai napig sem tudott elszakadni a „kisebbek”-től.
Két fiú gyermeküket nevelik együtt párjával, biztatva és támogatva Őket is az egészséges életmód kialakításában, melynek természetesen része a sport is.
Ezekből kiindulva jött az ötlet, hogy az Andrássy utcai óvoda Cica csoportjában szívesen tartana kézilabda edzéseket a gyermekeknek. Ezt mindenki nagy örömmel fogadta, az óvodások pedig hétről- hétre várják „Szabit”, hogy egy jót játszanak, tanuljanak és önfeledten élvezzék a 45 perces tevékenységet.
Nagyon köszönjük ezt a csodás lehetőséget, a fáradságos munkát, mely által óvodás gyermekeink olyan plusz feltöltődést kaphatnak, amit semmivel sem lehetne pótolni!





honlapkészítés: dupai