Gyermeknap az Andrássy Oviban

Május utolsó péntek reggelén izgatottan gyülekeztünk az óvódában, hiszen elérkezett a Gyermeknap. Mint minden jeles napon, ekkor is valami különlegesebb, meghitt hangulat járta át az óvodát, mindannyian a gyermekek felhőtlen hangulatáért, jókedvéért készültünk, érdekes feladatokkal.
Átadásra került több új udvari játék is, melyek közül a nagy kedvenc az óriás trambulin lett.
Az óvónénik különböző állomásokon várták a gyermekeket és szüleiket. A négy mozgásos állomáson matricát kaptak, amiket egy gyűjtő füzetbe ragasztgathattak. Lelkesen teljesítették a szórakoztató, kreatív feladatokat. Külön „kézműves standdal” is készültünk, ahol a csemeték szüleikkel kedvükre alkothattak, fabrikálhattak.
Takács Sándor és Takácsné Tényi Krisztina jóvoltából pedig a gyermekek igazi lovasként is kipróbálhatták magukat, hiszen egész délelőtt lovagoltatást tettek lehetővé, a gyermekek nagy örömére. Köszönjük a Varázs Lovas Sport Egyesület támogatását!
Nagyon köszönjük a szülők lelkesedését is, Újfalusi – Hampel Daniela, Kozma Barbi és Orgoványi Zita nagy sikert arattak az arcfestéssel.
Hűsítőként fagyit osztottunk, ami jól esett a kellemesen elfáradt gyerekeknek.
11 órától a Bóbita Band szolgáltatta a „talpalávalót” és amikor jól kitáncoltuk magunkat, sültkrumpli és sült virsli várta az üres pocakokat.
S ami a mi ajándékunk volt: hogy gyermekeink mosolygósan, élményekkel, plusz egy ajándék zsákbamacskával „felpakolva” távoztak a rendezvényről.












honlapkészítés: dupai