Hagyományőrzés felsőfokon

Több, mint 130-an táncolnak szervezett keretek között, rendszeresen néptáncot Ecseren - mondta büszkén Aszódi Csaba, a Zöld koszorú Hagyományőrző Kör elnöke március 2-án az egyesület közgyűlésén. Az óvodástól a szépkorú korosztályig több csoportban gyakorolják a táncokat. Sokan nem is gondolják egy-egy produkció mögött mennyi esti, éjszakai próba van. S a próbák nem haszontalanok, a Hagyományőrző kör táncosai rendszeres meghívásokat kapnak az országon belül és a határon túlról is. Így volt ez 2018-ban és a megelőző években. Szinte minden hétvégére jutott rendezvény, fellépés.
A Hagyományőrző kör tevékenysége nemcsak a folklór terén teljesedik ki, hanem az épített környezet védelme, a dalkincs megőrzése, a néphagyományok ápolása területén csakúgy, mint akár a régi ételek elkészítésében és a televízió nyilvánossága előtti bemutatásban. Az utánpótlásról az óvodai, iskolai foglalkozások keretében is gondoskodnak, és tavaly is tartottak népismereti tábort Szlovákiában.
A szombat esti rendezvényen, a Művelődési Ház nagytermében az egyesület tagsága meghallgatta a tánccsoportok vezetőinek beszámolóit, majd elfogadta a tevékenységről és a pénzügyi helyzetről szóló beszámolót.
A hivatalos program után a tánccsoportok mutatták be műsorukat az értő közönségnek, vacsora után az Újhartyáni Fúvószenekar muzsikájára mulattak éjfélig.


Jármai Ildikó köszönti a megjelenteket

Az egyesület vezetői

Gál Zsolt polgármester úr és neje a vendégek soraiban


Aszódi Csaba beszámolóját tartja

Az iskolások csoportja



A Nyugdíjas Klub csoportja

A Petruska Csoport


A Zöld koszorú Hagyományőrző kör tánccsoportja





honlapkészítés: dupai