Cserfa kuckó ovisai az Ady utcai pékségben

Régóta dédelgetett vágyunk teljesült a mai napon, az Ady Endre utcai pékség jóvoltából. Kis ovisainkkal ugyanis a pékségben vendégeskedtünk.
A kedves dolgozók begyúrt kalácstésztával várták a gyerekeket, akik nyomban "munkához" láttak. Sodortak, tekertek és elkészültek a kis briós formák. A tepsik a kelesztőbe kerültek, a gyerekek pedig újabb adag tésztát kaptak, hogy kedvükre gyurkáljanak. Sokaknak elég volt az asztalra szórt liszt is, amibe rajzok készültek, mások pedig méricskélni kezdték a tésztájukat a mérlegeken.
Kelesztés után persze mindenki kipróbálta a cukorszórást, majd indultunk a kemencéhez.
Míg sültek a finomságok, a gyerekek kedvéért beindították a dagasztó, nyújtó és zsemlekészítő gépet,de megnéztük a pékségben készülő egyéb finomságokat. A gyermekek lenyűgözve figyelték az eddig csak elképzelt folyamatokat.
Ennél már csak a kisült péksütiknek volt nagyobb sikere, melyeket mindenki magával vihetett.
Köszönettel tartozunk a pékség dolgozóinak, hogy ilyen nyitottsággal és türelemmel, voltak kíváncsi ovisaink felé. Jóvoltukból igazán élményszerű volt az itt töltött délelőtt.




























honlapkészítés: dupai