Behavazódtunk

Pénteken 22 óra körül kezdett el esni a hó Ecseren, majd változó intenzitással hullott szombaton is. Az elmúlt évekhez képest vastag hópaplan borult településünkre. A szép környezet sokakat csábított egy sétára, a gyermekeket szánkózásra.

Voltak, akik már péntek éjjel takarították a járdát házuk előtt. Szombaton szinte mindenki az udvarán és az ingatlana előtt dolgozott, hogy az erős havazásban biztonsággal járható legyen a gyalogjáró. Sokan négyszer is kimentek söpörni, lapátolni.

A Magyar Közút is a havazás megkezdésétől szórja, sózza a kezelésében lévő utakat.

Az Ecseri Kommunális Szolgáltató Kft. dolgozói több váltásban, két munkagéppel dolgoznak a síkosságmentesítésen.
Munkájukat ismét nehezítették a szabálytalanul parkoló autók. A vezetők sokszor nem tartják be a KRESZ 40. § (5) b, pontját, miszerint szerint tilos megállni ahol a jármű és az úttesten lévő záróvonal vagy a jármű és az úttest másik szélén álló jármű között legalább három méter széles hely nem marad.
Kérjük, hogy autóikkal a telken belül parkoljanak!


Az első hópelyhek a szolgálatos polgárőr autó fényhídján pénteken éjszaka.

A Petőfi utca

Petőfi utca

Indul a hókotró az iskola elől.

Az iskola

A Kossuth utca

A plébánia fenyői mögött a behavazott templomtorony

A Millenniumi Emlékpark


A II. Világháborús Emlékpark fái

A Széchenyi utca

A Steinmetz utcában jár a hóeke

honlapkészítés: dupai