Delegáció érkezése miatt változik a közúti és közösségi közlekedés rendje október 8-án és 9-én

2018. október 8-án és 9-én külföldi delegáció érkezik hazánkba, ezért hétfőn és kedden számos, időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani. Recep Tayyip Erdogan török elnök érkezése miatt rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utak forgalmát hétfőn 11 és 14 óra között, illetve 9-én, kedden délután. Ezen időszakban lezárják a 4-es főutat, az M3-as autópálya bevezető szakaszát.

Több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik.

Kérjük, aki teheti, lehetőség szerint használja a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az M2-es, M3-as és M4-es metróvonalat.

Hétfő reggel 6 órától kedden délután 6-ig lezárják a Lánchidat és a fővárosi Széchenyi István teret a delegáció miatt.

A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint vasárnaptól keddig ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe, amely a főváros I., II., V., VI., X., XIII., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületét is érinti. Sok helyen tilos lesz megállni.

Október 8-án hétfőn reggeltől késő délutánig lezárják a Kossuth Lajos teret és közvetlen környékét, a téren az M2-es metró sem áll meg.

Az aktuális közösségi közlekedési lehetőségekről folyamatosan frissülő információk pedig a BKK Info és a BKK Facebook oldalán érhetők el.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül.

A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el.

A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.


honlapkészítés: dupai