Izgalmas főzőverseny a Horgásztónál

Mostoha időjárási körülmények, hideg, viharos szél, időről időre elinduló eső közepette tartották meg a Horgásztónál idén a ’VI. Kárpát-medencei Ifjúsági Szabadtűzi Főző és Süteménykészítő Verseny és a IV. Szüreti Ételek Főző- és Süteménykészítő Versenyét, illetve a Ecseri Szüreti Fesztivált’. S hogy az ételkészítési kedv nem ismer határokat, mi sem bizonyítja jobban, hogy a rossz idő ellenére idén Szegedről is érkezett ifjúsági csapat.

A rendezvény a Szabadtűzi Lovagrend szervezésében került lebonyolításra, mely részéről Lovasi József – aki oroszlánrészt vállalt mind az előkészületi, mind pedig a helyszíni munkákban – elégedetten nyilatkozott tapasztalatairól. Mint mondotta, a benevezett ifjúsági csapatok közül végül is 5 jelent meg, amiben nyilvánvalóan közrejátszott a hirtelen zordra forduló időjárás is. A felnőttek 14 csapattal vágtak neki a megmérettetésnek, s ezek közül 3 képviselte a házigazda Ecsert. Mindegyikük jól ismert már a korábbi főzőversenyekről, hiszen egyikük a házigazda Ecseri Horgászegyesület csapata, a másik kettőt pedig egy-egy baráti társaság alkotta. A résztvevőknek két kategóriában, mégpedig egy bográcsos és egy sültes étel elkészítésével kellett indulni. Külön értékelték a süteményeket, melyekhez az alapanyagot a gyerekcsapatok a helyszínen kapták a lovagrendtől. A felnőttek viszont magukkal hozhatták azt. A bográcsos és sültes ételekhez szükséges összetevőket pedig a helyszínen osztották ki mindkét korosztálynak, akiknek valamennyit fel kellett használni, illetve be kellett dolgozni a készítendő ételekbe. A fő díj mindkét kategóriában ezúttal is egy-egy vándorkupa volt, amit ha valaki egymás után háromszor el tud nyerni, örökké az övé marad. Ellenkező esetben viszont a következő évi versenyre vissza kell hoznia, hogy tovább lehessen adni az az évben legjobban teljesítőnek. Eddig egyébként még senkinek sem sikerült a háromszori elsőséget elérnie.

S hogy a szó szerint ’viharos’ versengés milyen eredményeket hozott, arról dr. Simon Tamás, az étkek értékelését végző lovagrend Nagymestere beszélt. Kifejtette, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére egészen jó ételek születtek. Ebben látszik, hogy a csapatok sokat készültek s szépen tálalt ételeket vittek a zsűri elé. Sőt, megjelentek egyes tájegységekre jellemző főztök is. Így az ítészeknek rendkívül nehéz dolguk volt. Az évek során pedig egy folyamatosan fejlődő tendencia figyelhető meg mind a minőség, mind a felkészülés, mind pedig az akarati tényező terén egyaránt.

Gál Zsolt polgármester a versenyt értékelve elmondta, hogy a korábbi évekhez képest mindkét kategóriában kevesebb induló valószínűleg részben betudható a mostoha időjárásnak is. Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy Ecser idén nem képviseltette magát ifjúsági csapattal. S mivel a verseny ifjúsági jellege csak tavaly indult, így nehéz a részvétel megszervezése. Működik viszont már az ifjúsági zsűri is az ítélkezés során, ami remélhetőleg szintén jótékonyan hat a népszerűsítésre s az érdeklődő ifjak összeszedésére. S bár most még csak a ráhangolódás időszakát éljük, nem ártana az ecseri lakosság körében is nagyobb szervezői aktivitást kifejteni, amibe mindenképpen be kellene vonni a művelődési házat. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Szabadtűzi Lovagrendet viszont csak úgy ismerik a helybeliek, mint akik a zsűrizést végzik a főzőversenyeken. Azt azonban nem tudják, hogy programszervezéssel is foglalkoznak. Ezért mindenképpen hasznos lenne, ha szerveznének is egy-egy rendezvényt a faluban, hogy a helybeliek jobban megismerhessék őket – hangsúlyozta végezetül Gál Zsolt polgármester.

Dr. Horváth K. József




honlapkészítés: dupai