2013.06.08-án a Nyugdíjas Klub 30 éves évfordulóját ünnepelték a Művelődési Házban, aminek a nagyterme teljesen megtelt, sőt még az udvaron is sátrakat kellett felállítani. Vendégek is érkeztek a környékbeli településekről, illetve a szlovákiai Nagymagyar testvértelepülésről is. Jelen volt, Bodnár Gábor a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Pest Megyei Szövetség elnöke is.
A Nyugdíjas Klub jelenlegi elnöke Sosovicza Jánosné egy kis történeti áttekintést adott a klub alakulásától napjainkig eltelt időről. Közösen megemlékeztek elhunyt társaikról is, akik már nem lehetnek közöttük ezen az ünnepi napon.
Köszöntőt mondott Gál Zsolt polgármester, aki elmondta, hogy ez a legnagyobb létszámú civil szervezet a településen. Megköszönte az aktív közösségi munkát és jó egészséget kívánt mindenkinek. Aszódi Csaba András a Szlovák Önkormányzat vezetője a nyugdíjasklub hagyományőrző tevékenységére tért ki többek között. A felszólalások után ünnepi műsor következett, majd a vacsorát követően, élő zenekar kíséretével szórakoztak késő estébe nyúlóan.
További jó egészséget és aktív életet kívánunk.