Próbaidős rendőrök fogadása a Rendőrkapitányságon

2012. április 02-án került sor a Monori Rendőrkapitányságon 19 fő próbaidős rendőr – ünnepélyes keretek között történő – fogadására.
Szmodics Róbert r. alezredes, Kapitányságvezető Úr köszöntötte az I. évfolyamos rendőr-szakközépiskolás tanulókat, akik 2011. december 1-vel próbaidős őrmesterekké lettek kinevezve a kapitányság állományába. A továbbiakban tapasztalt, helyismerettel és megfelelő szakmai tudással rendelkező rendőrök mellé kerülnek beosztásra, akikkel közösen látnak el közterületi járőrszolgálatot. A tanulók a kapitányság Közrendvédelmi Osztályán és rendőrőrsein kerülnek tényleges állományba, és a továbbiakban itt teljesítenek szolgálatot. Tanulmányaik befejezését követően szeretnénk ha minél többen, itt kapitányságunk területén telepednének le, és továbbra is nálunk folytatnák rendőri pályafutásukat. A próbaidős kollegáknak szállást biztosítottunk, ahol a szolgálaton kívüli idejüket kulturált körülmények között tudják eltölteni.
Monori Rendőrkapitányság számára nagy segítséget jelent, a személyi állomány bővülése, mely nagyban hozzájárul a közterületi járőrszolgálat bővítéséhez.

honlapkészítés: dupai