Figyeljünk egymásra!

Ismét közeledik a tél, éjszakánként már fagypont alatt van a hőmérséklet. Itt a hideg mely embertársaink bizonyos csoportja számára rendkívül nehéz, sokszor életet veszélyeztető helyzeteket teremtő időszak. Fokozottan igaz ez az utcákon alvókra, a tanyavilágban lakókra, az egyedül élőkre, az idős, beteg emberekre és a szenvedélybetegekre. A korábbi évek keserű tapasztalata, hogy az önbizalmukat vesztett emberek gyakran nem tartják fontosnak a hideg elleni védekezést, vagy vállalva a kockázatot, eltitkolják nincstelenségüket Ezért a teljes magányosságuk vagy a súlyos anyagi nehézségeik sokszor csak utólag jut a környezetük tudomására, amikor a tragédia már megtörtént.
Bár a szociális szolgáltatók a téli időszakban igyekeznek fokozottan odafigyelni azokra, akiket a kihűlés vagy fagyási sérülések veszélye fenyeget, a tragédiák megelőzésére ők egyedül nem képesek. Mindenkinek megvan a maga szerepe, minden aprónak tűnő segítség óriási jelentőségű lehet. A hideg időjárás okozta bajok első számú okának, az elszigetelődésnek a megakadályozása mindenkinek a feladata. A magányosan élő idős embereken kívül a veszélyeztetettek közé tartoznak azok is, akiket valamilyen nagy veszteség ért a közelmúltban, esetleg újonnan kerültek be egy település közösségébe. Elengedhetetlen az egymásra odafigyelés jelentőségének hangsúlyozása a helyi nyilvánosságon keresztül.
A téli hidegekben a legnagyobb veszélynek a településektől távol eső tanyavilágban, külterületeken élők vannak kitéve.
Hogyan ismerhetjük fel a veszélyt:
- A magányosan élő idősek, betegek esetében fontos jelzés lehet, ha a ház előtti járdán, udvaron lévő havat már egy ideje nem takarította el a gazdája, vagy éppenséggel nem füstöl a kémény, vagy régóta (nem) ég a villany, esetleg az ételhordó edényt nem vitte be senki.
- Nem látta sem az utcán, sem az udvaron a szomszédot, ismerőst.
- Tudjuk, hogy kikötötték a villanyt, gázt a lakóházból.
- Hozzátartozók nem látogatják a magányos embert.
Amennyiben olyan személyről van tudomása, aki veszélyben van, segítségre szorul, a következő elérhetőségeken jelezze:
Polgármesteri Hivatal, Ecser, Széchenyi u. 1. Telefon: 06-29/335-161 E-mail: polgarmesterihivatal@ecser.hu
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Ecser, Bajcsy-Zs. u. 3. telefon: 06-29/335-158
Hivatalos időn túl célszerű értesíteni a rendőrséget a 107-es ügyeleti, ingyenesen hívható számon.
A hideg idő miatt bekövetkező tragédiák megelőzésére hívjuk fel a lakosokat, a civil szervezetek tagjait, a postásokat, egészségügyi dolgozókat.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárának, Soltész Miklósnak levele, és a minisztérium szakmai összefoglalója alapján

honlapkészítés: dupai