Érkezik a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe

A Lufthansa, Európa legnagyobb légitársasága október 2-án, vasárnap elhozza Magyarországra a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét az Airbus A 380-ast.

A Lufthansa már a júniusban meghiúsult látogatáskor kijelentette, továbbra is céljuk, hogy elhozzák Budapestre az óriásgépet. Az alkalomra egészen mostanáig kellett várni, hogy felszabaduljon egy, az összesen 8 db A 380 típusú gép közül a Lufthansa flottájából. Október 2-án, a tervek szerint 12.35-kor száll le a budapesti repülőtéren a kétszintes, négyhajtóműves, széles törzsű repülőgép.

A Budapest Airport több száz szerencsés érdeklődő számára megnyitja a „A” terminál kilátóteraszát, hogy szinte testközelből láthassák az óriásgép érkezését.
Tekintettel a terasz kapacitásánál várhatóan jóval nagyobb számú érdeklődőre, a repülőtér üzemeltetője játékot hirdet, amelynek keretében összesen 400 db belépőjegyet oszt szét egy megadott időpontban az esemény előtt. (Ennél többre a résztvevők biztonsága, valamint a gép érkezésekor éppen zajló repülőtér forgalmi csúcsidő miatt egyszerűen nincs lehetőség.)

A belépőjegyekre 2011. szeptember 28-án, vagyis szerdán lehet pályázni, egy, a Budapest Airport weboldalán, valamint facebook oldalán, szerdán 12 órától elérhető regisztrációs felületen. Az első 400 leggyorsabban feliratkozó azonnal megkapja a lehetőséget, hogy részt vegyen a páratlan eseményen.

A játék pontos leírása, szabályzata megtekinthető a repülőtér weboldalán: www.bud.hu">www.bud.hu

A Lufthansa a gép rendelkezésre állásától függően továbbra is fenntartja a program változtatásának jogát!

(forrás: www.bud.hu">www.bud.hu)

honlapkészítés: dupai