Közösségépítés Ecseren

Közösségépítés Ecseren címmel jelent meg Dévényi Gábornénak, a Rábai Miklós Művelődési Ház igazgatójának cikke a Közművelődési információk című szaklapban.

Az írás röviden bemutatja Ecser történetét, a művelődési ház létrejöttét. Kitér arra, hogy 2010. március 25-én került átadásra a bővített és felújított épület, amely a Községi Önkormányzat jelentős anyagi kötelezettségvállalásával kielégíti a XXI. századi igényeket.
A Művelődési Ház ad helyet a nagy létszámú civil szerveződéseknek. Az intézmény törekedik arra, hogy a településen élők egészen a kisgyermek kortól az idős korig találjanak a kínálatban nekik szóló programot.
Az intézmény dolgozói előtt nem kisebb feladat áll, mint hogy a főváros közelsége ellenére, az időközben egyre heterogénebbé váló lakosságot megnyerje a helyi közösségek építése ügyének, felkeltse az érdeklődést a helyi programok iránt, igazi, élő közösségi színtérré varázsolja a Művelődési Házat. – fejezi be cikkét Dévényi Gáborné.

honlapkészítés: dupai