Magyar - Osztrák Nyugdíjtanácsadó Napok

Magyar - Osztrák Nyugdíjtanácsadó Napok

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Osztrák Nyugdíjbiztosítás -Pensionversicherung Österreich - a nemzetközi nyugdíjszakmai együttműködés keretében Magyar - Osztrák Tanácsadó Napokat tart szeptember végén három helyszínen.

A szervezők a rendezvényt azoknak ajánlják, akik Magyarországon és Ausztriában is dolgoztak, vállalkozóként illetve egyéb jogcím alapján szereztek/szereznek magyar- és osztrák nyugdíjjogosultságot.
A Tanácsadó napokon az érdeklődők személyre szóló tájékoztatást kaphatnak a nyugdíjjogosultságról, a nyugdíjba vonulás feltételeiről, az ügyintézési teendőkről, illetve – kérésre – a folyamatban lévő nyugdíjügyről is.
A Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságán szeptember 20-án Győrben (9024 Szent Imre út 6.), szeptember 21-én pedig Sopronban (9400 Kiss János út 4.) várják az érdeklődőket – 9 és 16 óra között. A Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai Igazgatóságon, Budapesten szeptember 22-én (1081 Fiumei út 19/a) 9 és 16 óra között állnak a nyugdíjszakemberek az ügyfelek rendelkezésére.
A rendezvényre bejelentkezni és előzetes egyeztetést kérni 2011.09.01-től a +36-1-323-6560-as telefonszámon lehet!
Bővebb információ: www.onyf.hu

honlapkészítés: dupai