Elrendelte a bíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk egy 16 éves nagykátai fiú 2018. augusztus 2-án 13 óra 40 perc körül az ecseri vasúti megállóhely területén megszólította a szintén fiatalkorú sértettet, akitől pénzt kért és azzal fenyegette, hogy megveri. A sértett a fenyegetés hatására a pénzt odaadta a támadónak, majd elszaladt. A maglódi rendőrök a vasúti megállóhely területén elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A rendőrök a fiatalkorút a Monori Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. augusztus 5-én elrendelt.


honlapkészítés: dupai