Templomunk búcsúja

Az Ecseri Római Katolikus Templom védőszentje Páduai Szent Antal. Az Antal napot követő vasárnapon tartják a templom búcsúját. Június 17-én, vasárnap délelőtt megtelt a templomunk, ahol Barotai Endre plébános úr a mise keretében emlékezett meg Páduai Szent Antalról.

/Páduai Szent Antal 1195-ben született Lisszabonban. Portugál nemesi családból származott, eredetileg Fernando névre keresztelték. Körülbelül 16 éves lehetett, amikor belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé. Ekkor vette fel az Antal nevet, védőszentjéül Remete Szent Antalt választva. 1220-ban átlépett a ferences rendbe, és misszionáriusként Marokkóba indult. Betegsége miatt hamar haza kellett térnie, a hajó azonban viharba került, és Szicília partjaira vetődött. Itt élt egy rövid ideig, és itt vett részt 1221-ben a ferencesek generális káptalanján.
Ekkor találkozott Assisi Szent Ferenccel. Antal feltűnt szónoki képességeivel, ezért azzal bízták meg, hogy Dél-Franciaországban a katharoknak és a valdenseknek prédikáljon. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor és tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt.
1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova felé halt meg, az arcellai kolostorban.
IX. Gergely pápa már tizenegy hónappal halála után, 1232. május 30-án szentté avatta. 1946-ban egyháztanítóvá nyilvánították.

Páduai Szent Antal (többek között) a szegények védőszentje, ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál.

Sírja a padovai Szent Antal-bazilikában található, híres zarándokhely. Ünnepe június 13., a liliomnyílás napja, amely az ártatlanság, a(z elvont) tisztaság virága./

Az ünnep egyházi része után következett a hagyományos falusi búcsú, melyre idén is a Széchenyi utcában került sor. A korábbi évektől eltérően, idén sokkal többen látogattak ki ide. A jó idő különösen gyermekes családokat csalogatta ki településünk központjába. Működött a mini vidámpark, árusok várták a vásárlókat. A büfénél a Futball VB mérkőzéseit is meg lehetett nézni.


Az ecseri templom oltára, az oltárkép Páduai Szent Antalt ábrázolja







honlapkészítés: dupai