Polgárőr beszámoló

Polgárőr beszámolót tartottak 2018. március 24-én, Ecseren, a Rábai Miklós Művelődési Házban a gyömrői, üllői, vecsési és ecseri polgárőr egyesületek. A megjelenteket Nagy Zoltán, az Ecseri Polgárőr Egyesület elnöke és Gál Zsolt ecseri polgármester köszöntötte. Hanek Gábor, a Vecsési Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy az Országos Polgárőr Szövetség ugyanaznap megtartott küldöttgyűlésén követendő példaként említették a négy település együttműködését. Beszámolt róla, hogy Pintér Sándor belügyminiszter úr felszólalásában ismertette: Magyarországon 2010-hez képest ma már felére csökkent a bűncselekmények száma és a polgárőr-rendőr közös munkának köszönhető az is, hogy Magyarország bekerült a világ 15 legbiztonságosabb országa közé.
A rendezvényen az Ecseri Polgárőr Egyesület elnöksége elismerő oklevelet adott át Bódi Péternek. Kiemelkedő Szolgálatért kitüntetést kaptak Aszódi József, Barta Zoltán, Bíró László és Horváth István ecseri polgárőrök. A kitüntetéseket Gál Zsolt polgármester és Nagy Zoltán elnök nyújtotta át.



Gál Zsolt, Ecser polgármestere, Nagy Zoltán, az Ecseri Polgárőr Egyesület elnöke, Hanek Gábor a Vecsési Polgárőr Egyesület elnöke

Nagy Zoltán köszönti a megjelenteket

Hanek Gábor beszédét tartja


Aszódi József átveszi az elismerést

Horváth István átveszi a kitüntetést

Barta Zoltán átveszi az elismerést

honlapkészítés: dupai