Átadták a Pest megyei Levéltár új épületszárnyát

Március 19-én átadták a Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltárának új épületszárnyát. A 233 éves intézmény Vágóhíd utcai épülete 2300 négyzetméter hasznos alapterülettel, és az eddigi 16 ezer mellett további 8200 iratfolyóméternyi kapacitással bővült a könyvtári szárny megépítésével. A megyei levéltárak 2012-es integrációja óta a Pest megyei intézmény az ötödik, ahol új vagy megújult épületet adtak át. Az átadáson részt vett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Szép Tibor, Pest Megye Önkormányzatának jegyzője is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a 233 éves intézmény Vágóhíd utcai épülete 2300 négyzetméter hasznos alapterülettel, és az eddigi 16 ezer mellett további 8200 iratfolyóméternyi kapacitással bővült a könyvtári szárny megépítésével. Azért, hogy a levéltárak több és több lehetőséget kínálhassanak mindenki számára a családi és nemzeti emlékezet írásos emlékeinek megismerésére, a kormány döntése alapján jövő évtől 90 millió forint plusz forrás épülhet be az MNL éves költségvetésébe - fűzte hozzá a politikus.

Emlékeztetett arra is: az elmúlt években országszerte több mint 250 millió forintból bővültek látogatóközpontokkal, a nagyközönség fogadására alkalmas épületrészekkel a levéltárak.

Rétvári Bence szerint nem csupán a külső veszélytől kell megvédeni a magyar kultúrát és identitást, hanem belülről is erősíteni kell, minél modernebb formában felmutatva a magyarság értékeit. Kiemelte: a teljes társadalmi közeget veszélyeztető modernkori népvándorlás külső nyomásának elhárításával párhuzamosan meg kell őrizni, digitalizálni és széles körben megismerhetővé kell tenni a magyar történelem és kultúra írásos emlékeit.

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója elmondta: a megyei levéltárak 2012-es integrációja óta a Pest megyei intézmény az ötödik, ahol új vagy megújult épületet adtak át.

Szép Tibor, a Pest megyei önkormányzat jegyzője felidézte: a levéltárat a rendi megye hozta létre 1785-ben, az intézmény mostani, Vágóhíd utcai épületét is a megye kezdeményezésére kezdték el építeni 1999-ben. A levéltár új épületének első szárnya 2000-ben készült el.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott az ünnepségen elmondta, hogy a megyei kormányhivatal naponta több tízezer határozatot hoz, amelyek a levéltárba kerülnek. Úgy vélte, a levéltár az államigazgatás "lelkiismerete", hiszen az iratok évtizedes távlatból történelmi forrásként hasznosulhatnak majd.

(MTI/Pest Megyei Kormányhivatal)


Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára


Dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott


Szabó Csaba a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója

Dr. Szép Tibor Pest megye jegyzője



Az új kiállítóhely

honlapkészítés: dupai