"A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem"

A Rábai Miklós Művelődési és Közösségi Házban március 14-én került sor nemzeti ünnepünk, az 1848. március 15-ei Forradalom és Szabadságharc megünneplésére. A műsorvezető, Szever Pál köszöntötte az ünnepségen részt vevő dr. Szűcs Lajost, Ecser országgyűlési képviselőjét, Gál Zsolt polgármestert és Barta Zoltán jegyzőt, az önkormányzat képviselő-testületének jelen lévő tagjait, valamint az egybegyűlt ecseri felnőtteket és gyerekeket.

A Himnuszt követően elsőként dr. Szűcs Lajos mondta el ünnepi köszöntőjét, amit egy idézettel kezdett: „Bátrak a bizalomra képes emberek./Bátrak a bizalomra épülő közösségek./Bátrak, mert képesek helytállni és egymást támogatni olyan ügyekben, amelyektől mindannyiunk sorsa függ.” Ebből a mondanivalóból adódtak a kérdések is, hogy vajon miért lehetett olyan elsöprő a ’48-as forradalom? Honnan táplálkozott a kölcsönös egyetértés? Magyarok, németek, szlovákok és zsidók, reformátusok, evangélikusok és katolikusok s még további nemzetiségek, felekezetek egyetértése? Majd következett az egyértelmű válasz, amit mindenki tud, aki a szívére hallgat: mert létezett a közösség érzése. Mert bíztunk egymásban. Mert eleink szembenéztek a felelősséggel, hogy le kell számolni a félelemmel. A zsarnokságtól és az egymástól való félelemmel, egyszer s mindenkorra, mert ahogy Bibó István írta: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” A képviselő kiemelte, hogy nem feledhetjük el tehát magyarok és szerbek, magyarok és románok értelmetlen és szükségtelen harcát. Mint ahogy azt sem, hogy ki szította és hogy volt-e a küzdelemnek igazi nyertese. Emlékeznünk kell a felelősökre és a tragikus következményekre. Márciusban még együtt dobbant a szívünk. De csak egy tévedés, ami többé nem javítható. Dr. Szűcs Lajos hangsúlyozta, hogy a szabad és független nemzet ötlete a szabad és felelősségteljes közösségek elvén alapszik. A polgári demokrácia olyan értéke ez, amely minden nemzet számára fontos. Épp olyan fontos, mint a felelősségteljes és szabad keresztyén ember ugyancsak egyetemes eszménye. Majd rámutatott: személyes felelősségünk lényege, hogy e kettő eszméért egyöntetűen kiálljunk, mert az egyik a másikból következik és nem elválaszthatók. Külön a legsötétebb diktatúra vagy a pusztító anarchia forrásai, míg együtt a lelkesedés és a kitartás sziklaszilárd pillérei. És a szabadság és a haladás messzire világító lámpásai, mert 1848-ban megtörtént az, amire addig még nem volt példa Európa történelmében: hogy százával s ezrével érkeztek messzi földről az önkéntesek. Az elnyomás, a sötétség és a hazugság ellen küzdő lengyel, német, szerb, román, horvát, szlovák, szlovén, rutén, olasz, örmény tábornokaink és egyszerű közkatonáink sora. S ez az, ami 1848 üzenete a mának: hogy a szabad, független és demokratikus nemzet eszméjében sokkal több az, ami összeköt, mint az, ami elválaszt. Sokkal többen vannak velünk, mint gondolnánk, vagy hitetik el velünk ellenfeleink. Így emlékezzünk a kudarcokra és emlékezzünk a dicsőségre és emeljük fel bátran a fejünket. Mert 1848-ban és 1849-ben nemzetünk példát mutatott az egész világnak. Bátorságával, öntudatával és magabiztos helytállásával. A reformkor és a forradalom hőseivel és a további száz és ezer névtelen hős példamutatásával. Akik ott voltak és kivették a részüket. Majd pedig aláhúzta a képviselő, hogy az ő példájukból láthatjuk: milyen nagyszerű tettekre sarkall, ha nem magányos az ember! Hogy történelmet formáló, sorsfordító erő a szabadságra törekvő, a saját életüket önállóan megszervező közösségek létezése, összefogása és a névtelen ezrek támogatása. Majd pedig kiemelte, hogy ez az ok, amiért olyan kegyetlen a megtorlás. Ezért nem bocsátott meg soha az elnyomó hatalom a közlegénynek, az ápolónak, s a tizenéves önkéntesnek. Mert a zsarnok tudja, hogy mit ér a névtelen ezrek támogatása. Mert tudja, ha közösen kiáltunk, akkor messzire száll a hangunk. Ezért ne gondoljuk azt, hogy gyengék vagy erőtlenek vagyunk. Ezért emlékeztetett: ne feledjük, hogy miénk a többség. Ebben az országban a legtöbb ember úgy gondolja, hogy Magyarországot a magyarok országának kell megőrizni. A többség akaratának törvényes képviselete egyszerűen nem lehet viták tárgya sem hazánkban, sem a többi demokratikus államban. Végezetül pedig azt hangsúlyozta, hogy hazánk szabadságából, függetlenségéből nem engedünk, ahogyan nem engedtünk 1848. március 15-én sem. A magyarság jövőjét nem tehetjük kockára pillanatnyi érdekekért. Ki kell állnunk és meg kell védenünk az országot, mert nekünk Magyarország az első! Végezetül pedig Petőfi: Csatadal című versének egyik idézetével zárta szavait dr. Szűcs Lajos: „Föl a zászlóval magasra,/Egész világ hadd láthassa./Előre!/Hadd lássák és hadd olvassák,/Rajta szent szó van: szabadság./Előre!/Aki magyar, aki vitéz,/Az ellenséggel szembenéz./Előre!/Mindjárt vitéz, mihelyt magyar/Ő s az isten egyet akar./Előre!

Gál Zsolt polgármester ünnepi köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy 170 évvel ezelőtt azért indult el egy maroknyi fiatal a Pilvax kávéházból, hogy maguk mellé állítva az egyetemi ifjúságot, majd később a pesti lakosságot, visszaszerezzék a nemzet méltóságát és szabadságát. Ők és az őket támogató sokaság hamar megértette, hogy eljött az idő a cselekvésre, az elmaradott feudális viszonyok felszámolására, az elnyomók hatalmának megtörésére. Most értek be a reformkor törekvései, most értették meg az emberek igazán Kölcsey, Vörösmarty, Széchenyi, Jókai, Petőfi, Kossuth szavait, célkitűzéseit. A békésen átalakító reformok kijelölték az utat, hiszen a ’48 - ’49-es események nem voltak előzmény nélküliek. A semmiből nem születnek nagy dolgok, a semmiből nem születnek forradalmak, szabadságharcok. A reformkor volt az alkotás, a munka, a híres magyar kreativitás korszaka. A forradalom és szabadságharc pedig az áldozatokkal járó küzdelem ideje. Pedig Petőfiék is azt kívánták: „Legyen béke, szabadság, egyetértés!”, ahogyan ezt a 12 pont bevezetőjéül meg is fogalmazták. De ezt csak vérrel, küzdelemmel, fegyverrel lehetett elérni. Majd pedig arra hívta fel a figyelmet a polgármester, hogy a hősök küzdelmét a felületes szemlélő talán feleslegesnek láthatja, hiszen 1849. augusztus 13-án Világosnál bekövetkezett a vég, a magyar csapatok letették a fegyvert. Azonban rávilágított, hogy március 15. nem ezt üzeni, nem a holt hősökre, a fiatalon meghalt katonákra kell gondolnunk, hanem arra, hogy egy reményét vesztett nép pillanatok alatt öntudatos nemzetté vált és példát mutatott a világnak. Magára talált a nemzet, s bár elbukott a szabadságharc, a polgári fejlődést, a modernizálódást, a gazdaság fejlődését már nem lehetett megakadályozni. Március 15. tehát a remény szimbóluma is. Gál Zsolt polgármester azt is kifejtette, hogy minden ünnepi beszédben felteszi a szónok a kérdést: mit üzen nekünk, ma élőknek 1848. március 15-e? Majd elmondta, hogy azt hiszi: mindenkinek kicsit mást. Van, akinek a feltétel nélküli szabadság, van, akinek az áldozatkészség, van, akinek a küzdelem, van, akinek a folytonos munka fontosságát. Majd pedig azt a következtetést vonta le, hogy úgy véli, a legfontosabb mégis az, hogy éljünk és dolgozzunk úgy, hogy egyszer mi is a történelem részei leszünk, bennünket is tetteink alapján fog megítélni az utókor.

Az ünnepi köszöntőket a Laky Ilonka Általános Iskola 5. osztályosainak színvonalas, zenével és verssel-prózával fűszerzett műsora követte. A bemutatott program rendezője Komáromi Lászlóné, segédrendezője pedig Serfőző Gyuláné voltak.

A program zárásaként a Szózat csendült fel. Ezt követően került sor az immár hagyományszámba benő fáklyás felvonulásra, melyen valamennyi vendég és szereplő részt vett.


Dr. Horváth K. József










honlapkészítés: dupai