Erzsébet utalványt kapnak a nyugdíjasok

A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta Novák Katalin sajtótájékoztatón.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hozzátette:
2,7 millió ember kap most 10 ezer forint értékű utalványt.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy ez a harmadik olyan alkalom, amikor - a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően - lehetőség van a nyugdíjasoknak ilyen formában segíteni.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője azt mondta, az utalványokat március 15-e előtt kezdik a címzettekhez eljuttatni értékküldemény formájában.

Mint mondta, az utalványokat először Budapesten, majd Pest megyében, utána pedig az ország minden pontjára eljuttatják.
A cél, hogy az utalványokat április közepéig minden belföldi lakcímmel rendelkező megkaphassa.
A posta szóvivője hozzátette: az értékküldeményként érkező Erzsébet-utalványokat személyesen kell a postástól átvenni. Amennyiben ez nem lehetséges, a postás értesítőt hagy, amellyel a postán kaphatja meg a küldeményt az arra jogosult.

Panulin Ildikó elmondta még, hogy a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt négy darab kétezer forintos és két darab ezer forintos címletben kapják meg a nyugdíjasok.

A kormány döntése értelmében minden, 2018. március 1-jén nyugellátásra, illetve a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásra jogosult 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kap.

(MTI; kormany.hu)


honlapkészítés: dupai