Befejeződött a tüdőszűrés

A Törökbálinti Tüdőgyógyintézet szakemberei három napon keresztül várták az ecserieket a Művelődési Házba, ahol kihelyezett tüdőszűrést tartottak. A tüdőtuberkulózis betegség gyakorisága évek óta nem teszi azt szükségessé, hogy kötelező szűrést rendeljenek el az országos hatóságok. Emiatt az idén is önkéntes volt a részvétel. A vizsgálat a 40 éven felülieknek díjtalan. Voltak, akiknek munkakörük miatt kötelező részt venni szűrésen. Az ő vizsgálati díjukat a munkáltató fizethette meg.
A szűrést több fórumon igyekeztünk meghirdetni a lakosság körében. Időpontja szerepelt a Cserfa újságban, a Rábai Miklós Művelődési Ház műsorfüzetében, a település honlapján és közösségi portálon is.
Talán a sokrétű hirdetésnek is köszönhető, hogy sokan, 736-an jelentek meg a vizsgálaton.

Szeretném ezúton is megköszönni a vizsgálat feltételeinek biztosításáért dolgozók munkáját.
Köszönet illeti:
- önkénteseinket, akik az adminisztrációt végezték:
Barna Sándorné, Matuszka Lászlóné, Jenei Lászlóné, Szilágyi Ferencné, Doma Sándorné, Sztancsik Ferencné, Galbavi Istvánné, Kurunczi Lajosné.
- Köszönet illeti:
- Bacsa Eleonórát és Tatai Lászlónét,
- A Törökbálinti Tüdőgyógyintézet munkatársait,
- A Rábai Miklós Művelődési és Közösségi Ház dolgozóit,
- Az Ecseri Kommunális Szolgáltató Kft. dolgozóit,
- Kollégáimat, az Ecseri Polgármesteri Hivatal tisztviselőit.

Barta Zoltán
jegyző


honlapkészítés: dupai