Modernizálja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a 120/a. számú vasútvonalat

A Közbeszerzési Értesítőben jelent meg, hogy győztest hirdettek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. „Központi forgalomirányító rendszer kiépítése, és közúti-vasúti szintbeni kereszteződések közlekedésbiztonságának javítása, biztosítóberendezési áramellátások korszerűsítése a MÁV Zrt. hálózatán” elnevezésű, két részből álló nyílt közbeszerzésén.
Az egyik project a Dombóvár és Pusztaszabolcs, a másik a Rákos-Újszász-Szolnok vonalat érinti.
A Szolnoki vonal pályázatát a Prolan Irányítástechnikai Zrt. nyerte el 7 milliárd 360 millió forintért. A megállapodásokat már decemberben megkötötték. A beruházásokat uniós forrásokból finanszírozzák.

A beruházás műszaki tartalma:

- az engedélyezési- és előtervek készítése, jóváhagyásának megszerzése -
Rákoshegy, Maglód, Gyömrő, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye állomásokra és Budapest központi forgalomirányító (KÖFI) központra,
- a távközlés és utastájékoztatás tervezése, engedélyeztetése, jóváhagyatása,
további, a projekt megvalósításához, üzembe helyezéséhez szükséges összes szakági terv elkészítése, jóváhagyatása, a szükséges engedélyek beszerzése (nem csak vasúthatósági), mintavételi és megfelelőség-igazolási terv készítése, s a tervek alapján történő teljes körű kivitelezése,
- a távvezérlés kivitelezési munkái (beleértve az állomási biztosítóberendezések üzem alatti átalakítási munkáit is) Rákoshegy, Maglód, Gyömrő, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye állomásokon,
- KÖFE adatgyűjtő kivitelezési munkái országos vasúti pályán, Újszász állomáson,
- Budapest KÖFI központ HW, SW bővítése (kiépítése), KÖFI monitorfal építése,
intelligens üzemmódok és automaták kifejlesztése, beüzemelése, -
konfliktuskijelzés, menetrendalapú vonatközlekedtetés, központi forgalom ellenőrző rendszer (KÖFE) és Forgalmi Vonatközlekedési Információs Rendszer (FOR) illesztése, menetrend átvétele,
- integrált vasúti távközlési diszpécser központ kiépítése a KÖFI központban,
- a vonal kilenc távvezérelt állomásán integrált vasúti távközlő rendszer és akusztikus utastájékoztatás kialakítása,
- kilenc állomáson vizuális utastájékoztatás összesítő- és perontáblák, infóoszlop kialakítása, valamint videokamerás megfigyelő rendszer kiépítése,
- tíz megállóhelyen vizuális és akusztikus utastájékoztatás kialakítása,
- szünetmentes áramellátás kialakítása Budapest KÖFI központban,
- állomási biztosítóberendezés, távközlés és távvezérlés számára új szünetmentes áramellátás kiépítése egy távvezérelt állomáson, nyolc állomáson a meglévő áramellátó berendezés bővítése,
- a távvezérlés számára szünetmentes áramellátás kiépítése tíz megállóhelyen,
- új monomódusú negyvennyolc szálas (technológiai célú) fényvezető szálas optikai hírközlőkábel kiépítése országos vasúti pályán, Rákos–Szolnok távközlési szerelvényszobák között felsővezetéki oszlopsoron, körülbelül száz kilométer hosszban,
- átviteltechnika tervezése, kivitelezése a kilenc távvezérelt állomáson, két KÖFE állomáson és Szolnokon,
- négyszáz voltos energiaellátás és térvilágítás vezérlésének tervezése és kivitelezése a kilenc távvezérelt állomáson és tíz megállóhelyen,
-a kilenc távvezérelt állomáson új váltófűtés kiépítése meteorológiai állomással, optikai adatátvitel kiépítése, oszloptranszformátorok létesítése, kapcsolókerti automatika szekrény kiépítése, egységes tűzjelző rendszer, vagyonvédelmi rendszer kiépítése, mechanikai védelem és riasztó rendszer a forgalmi iroda, távközlő és jelfogó helyiségekben,
- belsőépítészeti kialakítás, klíma beépítés, szerelvényezési munkák: KÖFI központban irányító helyiség,
- tűz és vagyonvédelmi központ kialakítása a KÖFI központban.


Fotó: BME

honlapkészítés: dupai