Mindenszentek idején is fontos az elővigyázatosság a gyertyagyújtás során

Mindenszentek idején és az azt követő Halottak napján általános szokás, hogy gyertyát gyújtunk azokért, akik már nem lehetnek velünk. Sokan nemcsak a temetőkben, hanem otthon is gyertyagyújtással emlékeznek meg.
Ecseren is előfordult már, hogy az ablakba kitett égő gyertya felborult, és mire a ház tulajdonosa hazaért, már kormos volt az ablakkeret. Kis híja volt, hogy nem keletkezett komoly tűz.
November első napjaiban évente átlagosan húsz olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécsesek, vagy koszorúk okoznak tüzet. Az esetek többségében néhány ezer forintnyi kár keletkezik, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti gyertya okoz lakástüzet, ami pedig már jelentős kockázatot hordoz.

A tűzesetek oka, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

A temetőtüzek megelőzhetőek azzal, hogy a szabadban csak mécsestartóban lévő mécsest gyújtunk meg, ezeket a sírtól való távozás után pedig eloltjuk. A Halloween alkalmából készített töklámpásokat és kegyeleti gyertyákat olyan biztonságos helyre kell rakni, ahol nem gyulladhat meg a közelükben semmi.

Tanácsok a gyertyák és a koszorúk elhelyezéséről:

Az éghető anyagú koszorút mindig helyezzük nem éghető, hőszigetelő alátétre, a gyertyák, mécsesek csak nem éghető tartóban legyenek.

Célszerű azok közeléből minden gyúlékony anyagot eltávolítani, emellett figyelni kell arra is, hogy a mécsest, gyertyát stabil helyre rakjuk, ahol nem dőlhet fel, és ahonnan nem eshet le. Gyertyákat ne használjuk függöny vagy más éghető anyag közelében. Az égő gyertyát, mécsest ne tegyük huzatos helyre, azt ne vigyük egyik helyről a másikra. Ügyeljünk arra, hogy a kanóc ne legyen túl hosszú. Soha ne engedjük teljesen leégni a gyertyát, mécsest és ne hagyjuk a kanócot eldőlni. Az égő gyertya, mécses oltására mindig tartsunk a közelben megfelelő eszközt. Az éghető anyagú koszorút minden hőforrástól tartsuk megfelelő távolságra. Ne engedjük, hogy a gyertyákat és a mécseseket gyerekek gyújtsák meg.

A gyermekeket ne hagyjuk felügyelet nélkül olyan koszorú közelében, amelyen égnek a gyertyák. Mindennemű gyújtóeszközt tartsunk elzárva, gyermekek által el nem érhető helyen.
A szabályok szem előtt tartásával megakadályozhatjuk a tűz keletkezését.

Ha mégis tűz keletkezne a lakásunkban, fontos, hogy a lehető legrövidebb időn belül megtegyük a szükséges intézkedéseket: mentsük a lakásban tartózkodókat, értesítsük a tűzoltóságot, s ha tudjuk, kezdjük meg a tűz oltását! Az oltáshoz használhatunk nedves pokrócot, egy vödör vizet vagy tűzoltó készüléket. Ha az asztalon keletkezik tűz, gyors segítséget jelent a tűzoltó takaró, vagy akár egy pohár víz is. Ha a lángok testi épségünket veszélyeztetik, ne kezdjünk bele a tűz oltásba, meneküljünk az épületből! Annak a helyiségnek az ajtaját, ahol a tűz keletkezett, kilinccsel zárjuk be, így kevesebb oxigénhez jut a tűz, lassabban terjed. Lármázzuk fel a szomszédokat, és hívjuk a 112-es segélyhívószámot! Tűzjelzéskor válaszoljunk a feltett kérdésekre, hisz ezzel megkönnyítjük és meggyorsítjuk a tűzoltók munkáját.

Forrás: BM OK


honlapkészítés: dupai