Kéklámpás Nap

Kéklámpás Nap címmel tartotta rendezvényét a Rendőrség, a Katasztrófavédelem és a Mentőszolgálat Monoron, a Sportpályán szeptember 9-én, szombaton. A helyszínre a Készenléti Rendőrség Zenekarának fellépése csalogatta a nézőket.
A nyitó ünnepségen megjelentek a résztvevő szolgálatok megyei vezetői, a környező települések és a járási hivatalok vezetői. Ecsert Barta Zoltán jegyző képviselte. A közönséget Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára köszöntötte.
Államtitkár úr elmondta, hogy a lámpás megnyugtató főnév. A rendvédelmi szervek megbecsültsége országosan növekszik. Bár mindig fel lehet fedezni a rendőrséggel szemben averziókat, ez csökken, hiszen az állampolgárok tudják, hogy értük dolgoznak. Megnyugodhatnak az emberek, ha a bajban látják a kék lámpát, hiszen már akkor megérkezik a segítség.
Javulnak a szolgálati feltételek, a felszerelések és az állomány bérezése is.

A rendezvényen a nézők megtekinthették a rendőrség autóit, sőt egy igazi kaliforniai rendőrautót is. Számos tűzoltóság, tűzoltó-egyesület mutatta be gépjárműit.
Ugyancsak kiállított a Terrorelhárítási Központ. Felvonultatták járműveiket, köztük egy BTR-80-as páncélozott járművet is. A felnőttek kézbe vehették korszerű fegyvereiket, a gyermekek pedig színezőt, matricát kaphattak, ha kitöltöttek egy totót. A Mentőszolgálat is kiállította autóit, meg lehetett nézni Budapesti Mentőmúzeum kiállítását.
Nagy sikert aratott a kutyás bemutató. A Maglódi és az Üllői Rendőrőrs kutyavezetői négylábú társukkal léptek fel. A kitűnően képzett kutyák esélyt sem adnak azoknak, akik ellenállnak a rendőri intézkedésnek.
Bemutatót tartott a már Ecseren is bemutatkozott Specpodgotovka Team. Önvédelmi bemutatójukon igazán különleges ruhákat is viseltek.
A rendőrmotoros karusszelt komplex bevetési gyakorlat követte. A látogatók sportolhattak, sokan vettek részt a főzőversenyen, és még számtalan programon. Igen sokan jöttek el, késő délelőtt már nem is lehetett parkoló helyet találni a környéken. Sikeres programot szerveztek a monori szolgálatok.


A Készenléti Rendőrség Zenekara


Pogácsás Tibor a BM államtitkára


A TEK sátra











A Maglódi Rendőrőrs kutyás járőre akcióban

honlapkészítés: dupai