Megkönnyíti a Kormány az iskolakezdést

Szeptembertől már több mint egymillió diák kapja ingyen a tankönyveket, hiszen az általános iskolások mellett a középiskola első évfolyamát megkezdőknek, illetve szüleiknek sem kell fizetniük ezért - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence közölte: mintegy 12 millió tankönyvet gyártottak le július végéig, ezeket augusztusban megkapják az iskolák.
Erre 12 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben - fűzte hozzá.
Jó hír a szülők számára az is - folytatta -, hogy a szeptemberi családi pótlékot már augusztus végén, iskolakezdés előtt megkapják.
Ugyanis az iskolakezdéshez nem csupán tankönyvekre, hanem például tornacipőre, színes ceruzára vagy tolltartóra is szükség van. Ezek megvásárlását kívánja segíteni a kormányzat a családi pótlék előrehozott kifizetésével - közölte az államtitkár.

MTI


honlapkészítés: dupai