Augusztus 7-én kezdődik a parlagfű kaszálásának negyedik időszaka

A Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztályának szakvéleménye szerint a 2017. évre javasolt negyedik kaszálási időpont augusztus 7-11. között van.
Az előző évek tapasztalata alapján várhatóan augusztus 24-30. között tetőzik a parlagfű pollenkoncentráció, ezért a megelőzést a javasolt időpontban szükséges elvégezni. Meg kell azonban említeni, hogy tartós eredményt csak a folyamatos gyommentesítéssel lehet elérni.
A kaszálás optimális időpontjának, a megfelelő vágási magasságnak, gyakoriságnak a meghatározása nagyon fontos. A helytelen időben és módon elvégzett művelet fokozott oldalhajtás képződést indukál, ami nagyobb biomassza produkciót és magasabb pollenszámot eredményez, mintha nem került volna sor kaszálásra.
A kaszálás során nem szabad túl alacsonyan "a talajt mintegy felszántva" kaszálni, mert az a további parlagfű magvak csírázását eredményezheti, és az eredeti növénytakaró parlagfű elnyomó hatását is csökkenti.

Együttműködésüket köszönjük!


Fotó: Csongrád megyei Kormányhivatal

honlapkészítés: dupai