Néprajzi tábor már másodszor az EMMI támogatásával

2017-ben is alkalma volt a Zöld koszorú Hagyományőrző Körnek pályázat benyújtására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi civil szervezetek számára biztosította a lehetőséget nemzetiségi, néprajzi és népismereti tábor megrendezésére.
Ebben az évben a honismereti szakkör tagjai mellett a néptánc szakkör táncosai közül is többen vettek részt a programban. A pályázati kiírás szerint idén 5 napot kellett Szlovákiában tölteni. A benyújtott munka kedvező elbírálást kapott, a megítélt összeg 1.120.000- Ft volt.
Június 19-én reggel 9 órakor az iskola elől indultunk a határ felé. A szállásunk Mojmírovcén (Ürmény) a kastélyszállóban volt. Első nap a helyi nevezetességekkel ismerkedtünk, jártunk az ún. kiskastélyban, ahol színvonalas tárlatot rendeztek be. A helytörténeti kiállítás megtekintése jó alkalom volt a két település népviseletének összehasonlítására. Másnap a kistapolcsányi kastélyban és arborétumban voltunk. A harmadik napon egy hosszú kirándulás várt ránk. Délelőtt Ecser régebbi testvértelepülésére Zlaté Klasy-ba (Nagymagyar) mentünk. Ennek a falunak több évtizedes jó kapcsolata van községünkkel. Először a hivatalnál álltunk meg, ahol Csicsay Ottó polgármester úr várt minket nagy szeretettel. Onnan átsétáltunk az iskolába. Ott az ötödikesek történelem óráján megismerhettük Nagymagyar múltját és jelenét. Mi is röviden bemutattuk Ecsert, kitértünk a két település eddigi közös együttműködésére is. Az iskola megtekintése után a menzán ebédeltünk. Kora délután indultunk tovább Pozsonyba, ahol sétáltunk a főutcán, megtekintettük a Szent Márton templomot és felültünk egy városnéző kisbuszra, így ismerkedtünk a főváros nevezetességeivel. Másnap Nyitrán jártunk. Megmásztuk a város fölé magasodó Zobor-hegyet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a várra, a püspöki palotára és az épülő autógyárra is. Visszafelé megálltunk másik testvértelepülésünkön Cabaj-Cáporban is. Az utolsó napon reggeli után indultunk haza. Az öt nap lezárása révkomáromi városnézés volt. A kissé barátságtalan időben megnéztük a városházát, a templomot, Jókai szobrát és sétáltunk az Európa udvar igényesen kialakított épületei között.
Ebből a rövid beszámolóból is látszik, hogy tartalmas, jó kedvű napokat töltöttünk a határon túl. A gyerekek megismerkedhettek Grassalkovich Antal szülőhelyével, Ecser testvértelepüléseivel és több nagyvárossal is. Ezúton szeretnénk megköszönni Aszódi Csaba, Kántor Éva, Barta Zoltán és mindenki más segítségét, akik részt vettek a tábor sikeres lebonyolításában.

Jármai Ildikó


A Mojmirovcei helytörténeti gyűjtemény megtekintése

A Kistapolcsányi arborétum

Csicsay Ottó és Barta Zoltán a Nagymagyari Polgármesteri Hivatalban

Történelemóra Nagymagyaron

Túra a Zobor hegyen

Révkomárom - Európa udvar


Nyitrai látkép

honlapkészítés: dupai