Hivatalosan is vagyonkezelésbe vette a Monori Tankerületi Központ a helyi iskolákat

Több havi előkészítő munka után, a törvényi rendelkezéseknek eleget téve, Monoron, ünnepélyes keretek között írták alá az iskolák vagyonkezelői szerződését az érintett települések és a Monori Tankerületi Központ képviselői március 28-án. Ezzel az átalakuló tankerület 17 település oktatási intézményeit vette hivatalosan is fenntartása alá.

Ecsert Gál Zsolt polgármester és Barta Zoltán jegyző képviselte a rendezvényen.

Elsőként a Monori Tankerületi Központ igazgatója dr. Hrutkáné Molnár Monika köszöntötte a meghívott polgármestereket és kollégákat. Köszönetét fejezte ki, hogy a 36 intézmény, köztük általános iskolák, művészeti iskolák és gimnáziumok átvételét minden probléma nélkül, zökkenőmentesen tudták véghezvinni. A polgármesterek mellett köszönet illeti a közreműködő kollégákat, alpolgármestereket, intézményvezetőket és gazdasági vezetőket is – mondta.

A helyi tankerület igazgatójától dr. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke vette át a szót. A korábbi miniszteri biztos örömét fejezte ki, hogy ilyen példaértékű módon zajlott le az átadás-átvétel a Monorhoz köthető tankerületben.

Az átadás kapcsán elhangzott beszédek sorában dr. Szűcs Lajos, a Pest megyei 7. számú választókerület országgyűlési képviselője következett. Képviselő úr elmondta, hogy az oktatás szervezésétől függetlenül fontosak a helyi iskolák, hiszen minden településre igaz, hogy az adott közösség gyermekei tanulnak ott. Ezért fontos, hogy a fiatalok jó körülmények között járhassanak iskolába, mely a központi irányítás mellett a helyi önkormányzatok közreműködésének is köszönhető.

A hivatalos esemény végén dr. Zsombok László Monor város polgármestere, az esemény házigazdája köszöntötte a vendégeket. - Egyrészt házigazda vagyok a mostani eseményen, másrészt – mint köztudott – Monoron kap helyet a megújuló tankerületi szervezet is – kezdte köszöntőjét polgármester úr. Ezt követően bemutatta a tankerületnek majd helyet adó épület felújításának terveit. Az egykor tehetős monori polgári orvoscsalád otthonaként és rendelőjeként szolgáló épület valaha a város dísze volt. Éppen ezért még az egykori tulajdonosok leszármazottait is felkutatták, hogy az épületet az eredeti állapotában felújítva adják majd át a Tankerületi Központ részére. A közel 50 fő munkahelyéül szolgáló épület környezete is megújul: a tervek szerint egy forgalomcsillapított, díszkővel és térburkolatokkal ellátott, parkosított utcaszakaszt alakítanak ki 2017 végére.

Forrás: saját és monor.hu


Csoportkép az aláírás után

dr. Zsombok László, Monor polgármestere, dr. Solti Péter a Klebelsberg Központ elnöke, dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő

A Tankerület épületének látványterve


Gál Zsolt, Ecser polgármestere aláírja a szerződést

dr. Hrutkáné Molnár Monika a tankerület vezetője

Gál Zsolt dr. Solti Péterrel egyeztet

honlapkészítés: dupai