Partnertalálkozó

A kilenc önkormányzat és a HungaroControl vezetői megvitatták a környék lakóit érintő aktuális kérdéseket.

A nyitott és átlátható légiforgalmi szolgáltatások biztosítása, továbbá a partnerek megelégedettsége érdekében, a HungaroControl Zrt. Partnerségi Fórumot működtet, mely lehetőséget biztosít a közös érdekek és a kapcsolatok elmélyítését szolgáló párbeszéd kialakítására és fenntartására. A fórumot általában évente kerül megrendezésre, és azokat a kerületeket hívják meg, ahol a légiforgalom hatásai a lakosságot is érintve, megjelennek a földön. A találkozó célja, hogy a HungaroControl Zrt. tájékoztassa partnereit a légiforgalmi szolgáltatással összefüggő operatív és technikai kérdésekről, valamint az, hogy a szolgáltató megismerhesse a partnerei véleményét és javaslatait. A legújabb eszmecserére a HungaroControl Zrt. székházában, november 19-én került sor. A találkozón részt vettek Üllő és Ecser képviselői, valamint Budapest II., III., X., XIV., XVII., XVIII., XXI., kerületei részéről.

A fórumon hangsúlyosan szerepelt a zajvédelem és társadalmi felelősség kérdés, bemutatásra került az új menedzsment, valamint a társaság stratégiája, technológiai fejlesztései és zajvédelmi intézkedései. A HungaroControl Zrt. stratégiája akár egyetlen mondatban is megfogalmazható: biztonságos és hatékony léginavigációs szolgáltatás nyújtása. Ennek megvalósulása érdekében a társaság szakemberei hangsúlyozták: minden javaslatot megvizsgálnak, optimális megoldást keresve. Arra kérték az kerületek önkormányzatait, hogy elképzeléseikről egyeztessenek egymással, s hogy egy esetleges módosítás mögé az érintett kerületek közösen tudjanak állni. Hangyál Gyula, légiforgalmi vezérigazgató-helyettes úr biztosította a résztvevőket, hogy kéréseik, javaslataik megvizsgálásra kerülnek annak érdekében, hogy a repülésbiztonsági megfontolásokat figyelembe véve csökkenthető legyen az érintett területeken a zajkibocsátás.

*** A HungaroControl Zrt-ről ***

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. a magyar légtérben a légiforgalmi szolgáltatások nyújtására és légiforgalmi szakszemélyzet képzésére kijelölt szervezet. A HungaroControl Zrt. a biztonságos és hatékony léginavigációs szolgáltatást biztosítja a kijelölt légterekben.

honlapkészítés: dupai