Elkészült a 2017. évi eseménynaptár

Településünkön megszokott, hogy eseménynaptár készül, amely hivatott koordinálni az év során előre tervezhető programokat. Ennek az a célja, hogy a kulturális, sport és egyéb rendezvények időpontja ne ütközzön, mindenkinek legyen lehetősége részt venni az érdeklődési körének megfelelő elfoglaltságon. Természetesen a táblázatban szereplőnél több program lesz, hiszen pályázatok is be vannak adva, amelyeknek eredményét még nem ismerhetjük.
A szervezők fenntartják a műsorváltozás jogát. A végleges programok honlapunkon és a Művelődési Ház programfüzetében is megtalálhatók lesznek.

ESEMÉNYNAPTÁR 2017.pdf

honlapkészítés: dupai