Árubemutatókkal kapcsolatos visszaélések

Az árubemutatókkal kapcsolatos visszaélések a hazai fogyasztóvédelem egyik legsürgetőbb problémájává váltak. A Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya országos vizsgálat keretében folyamatosan ellenőrzi az üzlethelyiségen kívüli, árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenységet.
Az árubemutatót szervező vállalkozások körében azonban gyakorlattá vált, hogy rendezvényeiket „egészségnapnak”, „egészségügyi szűrővizsgálatnak”, illetve „ingyenes állapotfelmérésnek” álcázzák. A meghívásból általában nem derül ki, hogy a végső cél a fogyasztók meggyőzése a több százezer forintért kínált termékek megvásárlásáról.
Az eddigi tapasztalatok alapján ezeken a rendezvényeken 95-98%-ban idős, beteg emberek vesznek részt, akik számára azt a hamis látszatot keltik, hogy egészségügyi állapotuk javítható az eladásra kínált termékekkel. Szeretnénk hatékonyan kiszűrni a tisztességtelenül működő vállalkozásokat, megelőzni az idős, beteg emberek félrevezetését.

Korábban elsősorban szórólap útján értesültek az érdeklődők a különböző termékbemutatókról. A jogszabályok szigorítása, valamint a hatóságok egyre gyakoribb fellépése miatt, az utóbbi időben a személyre szóló meghívók, telefonos megkeresések és az utcai leszólítás vált meghatározóvá, melynek következtében a hatóság csak utólag, a becsapott emberek panaszbejelentéseiből értesül a visszaélésekről.
Az idős, beteg emberek védelme érdekében kérjük, hogy amennyiben tudomást szereznek településükön árubemutatót tartó vagy egészségügyi felmérést végző rendezvényről, haladéktalanul jelezzék az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: fogyved@pest.gov.hu
Tel: Telefon: (06-1) 236-3937

Pest Megyei Kormányhivatal
Vecsési Járási Hivatala

honlapkészítés: dupai