Kirándulás Királyrétre

A szokatlanul jó időt kihasználva, kirándulni indultunk kis óvodásainkkal a Cserfa Kuckó Óvodából. Az úticél, Királyrét volt. A Börzsöny szívében 2,9 km hosszan húzódó tanösvényt jártuk végig, mely a néhány éve átadott Látogatóközponttól indul. Először a kiállításra tértünk be, ahol egy szabályt kellett betartani: mindent meg kell tapogatni, simogatni, nyomkodni, hallgatni. Hát ez nem bizonyult nehéz feladatnak... nagyon élvezetes volt a gyerkőcök és a felnőttek számára is. Majd a kis békákat valamint a turistajelzéseket követve elindultunk a kilenc állomásból álló tanösvényen. A kényelmes sétautunk során köveken lépdelve keltünk át a kis patakon, egyensúlyoztunk farönkökön, láttunk előttünk ugrándozó erdei békát, áthaladtunk egy csodás kis fenyvesen, megkerültük a Bajdázói- tavat, ahol mocsári teknős sütkérezett, bekukkantottunk a régi bánya járatába. A túra "fáradalmait" az erdei játszótéren pihentük ki, egy kis labdázással, futkározással...


















honlapkészítés: dupai