Már hétfőtől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése értelmében a szeptemberre szóló vasúti és autóbuszos dolgozó és tanuló havibérletek érvényességi ideje három nappal nő, azokat így már 2016. augusztus 29-én 0:00 órától elfogadják a GYSEV, a MÁV-START és a Volánok járatain.
Az iskolakezdéssel a vakáció csendesebb hónapjaihoz képest ugrásszerűen megnövekednek az utazási igények. A szaktárca az érvényesség kiterjesztésével a pénztári várakozási idők csökkentését, az utasok színvonalasabb, gördülékenyebb kiszolgálását kívánja elősegíteni.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a meghosszabbított érvényességnek köszönhetően a korábbiaknál egyenletesebben oszlik el a pénztári és fedélzeti forgalom a tanévkezdés időszakában. A bevált intézkedés kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá teszi a bérletvásárlást és az utazást a közösségi közlekedésben a nyár utolsó és az ősz első napjaiban.”

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; Kommunikációs Főosztály)


honlapkészítés: dupai