Felhívás Úrnapi virágszőnyeg készítésére

Az idén május 29-én, vasárnap lesz Úrnapja. A Szentmise ezen a napon délelőtt 10 órakor kezdődik. A körmenet a Szentmise után a megszokott útvonalon halad kb. 11 órakor. (Templom- Széchenyi utca - Kápolna - Széchenyi utca - Templom)
Tisztelettel kérjük Egyházközségünk tagjait, hogy az Oltáriszentség méltó ünneplésére az ünnep előtti nap délutánján gyűjtsenek virágokat, szirmokat. Az összegyűjtött virágszirmokat a Plébániához, a Polgármesteri Hivatal előtti kápolnához, illetve a patakparti fűzfa alá hozzák.
Kérjük, hogy a körmenet útvonalán lakók a korábbi évek gyakorlatának megfelelően ablakaikba gyertyákat, virágokat helyezzenek, illetve a házuk előtti részt keskeny sávban virágokkal díszítsék.
Szeretettel hívunk mindenkit a virágszőnyeg azon szakaszának elkészítésére, ahol az utcai részt az ott lakók nem díszítik fel. A közös virágszőnyeg készítés időpontja 2016. május 29. vasárnap, reggel hat óra. Sok segítő kézre van szükségünk.
Várjuk Egyházközségünk tagjait.

Római Katolikus Egyházközség


honlapkészítés: dupai