Falugyűlésen tájékoztatta az érdeklődőket a képviselő-testület

Másfél órás fényképes előadással számolt be Gál Zsolt polgármester a május 2-i Falugyűlésen arról, mi történt Ecseren a mostani fórumot megelőző esztendőben.
Elöljáróban jelezte, hogy a tavalyi jubileumi év volt: 700 éve jelent meg először írásban Ecser neve, 300 éve telepedtek le itt a szlovákok ősei, 70 éve alakult meg a néptánccsoport.
Mondanivalóját nem időrendbe sorolta, hanem témakörök szerint igyekezett tájékoztatni a jelenlévőket.
A költségvetésről szólva jelezte, idén kevesebb lesz a bevétel és a kiadás is. Folyamatban vannak pályázatok, így a jelenlegi 390 millió forint körüli bevétel várhatóan növekedni fog, ezzel a kiadási szint is emelkedik.
Megemlékezett arról, hogy egy Tájházban lévő hagyományőrző eseményről közvetített a Magyar Televízió, így Ecser több országos csatorna programjába bekerült, öregbítve a falu jó hírét.
Tavaly először volt lovasnap a Varázs Lovas Egyesület szervezésében. Az esemény nagy siker volt, idén folytatása következik.
A jubileumi év miatt több támogatót sikerült szereznie a falunak a majális megszervezéséhez, ennek megfelelően a képviselő-testület gazdag programot állított össze, amit a falubeliek örömmel fogadtak.
Az Úrnapi körmenet tavaly is látványos volt. A hagyomány szerint virágdísz borította a Széchenyi utca járdáját a Templomtól a Polgármesteri Hivatalig mindkét oldalon.
Az Ecseri Polgárőr Egyesület is jubilált tavaly. A húsz éves megalakulásuk alkalmából az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kitüntetést adományozott a szervezetnek. Ecser, Üllő és Vecsés polgárőrsége a közelmúltban írt alá együttműködési megállapodást. Ennek értelmében a szervezetek kölcsönösen segíthetik egymást, szükség esetén egymás településein is teljesíthetnek szolgálatot.
Rendvédelmi napot tartottak a polgárőrök, közösen a rendőrséggel. A látványos bemutatóra az iskola udvarán került sor. Általános iskolások számára Ecseren mutatták be először a produkciót.
Decemberben ismét útjára indult a polgárőr Mikulás. A tavalyi falubeli körútra már az új gépkocsijukkal mentek a polgárőrök.
Gál Zsolt elmondta, hogy az Ecseri Lakodalmas bekerült a Pest Megyei Értéktárba. Új tánccsoport is alakult Petruska néven.
Ecser írásos említésének 700. évfordulója alkalmából emlékfát állított az Ecseri Szlovák Önkormányzat. Az emlékfán kis fémlapok őrzik a falu családjainak nevét. Emléktábla készült a szlovákok betelepedésének 300. évfordulója alkalmából. Az alkotás a Széchenyi utcai budka oldalán látható.
A falu is csatlakozott az országos Autómentes Nap programsorozatához. A gyerekek akadályverseny keretében mélyítették az ismereteket a tiszta környezet védelméről, a gépkocsi nélkül élet előnyeiről.
Az V. Böllérfesztivált rendezte meg a falu januárban. Az eseményre a környező települések vezetői is eljöttek, ott volt Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is.
Megalakult az önkéntes tűzoltó egyesület Ecseren. A közelmúltban egy Opel Astra gépkocsit adományozott nekik a Fővárosi Katasztrófavédelmi Parancsnokság.
Ellátogatott a településre dr. Beer Miklós váci megyéspüspök és misét celebrált Barotai Endre plébános nyolcvanadik születésnapja alkalmából.
A Jegyzők Országos Szövetségének elnöksége ülésezett Ecseren, napirenden az önkormányzati működés témakörei szerepeltek.
A felvidéki Nagymagyarban járt Ecser küldöttsége. Az utóbbi időben tovább erősödött a testvértelepülési kapcsolat, így Cabaj-Čaporral együtt két felvidéki településsel ápol szoros kapcsolatot Ecser.
A rászorultaknak élelmiszercsomagot és tűzifát osztottak a faluban. Az érintettek pontos szabály szerint részesülhetnek az adományból.
Új igazgatója lesz az iskolának. A régi – Arany Zsolt – bő egy évnyi szolgálat után közös megegyezéssel távozott. Jelenleg Kiss Katalin igazgató-helyettes tölti be a megbízott igazgatói tisztet. A pályázat elbírálása folyamatban van.
Hamarosan befejeződik az iskola bővítése. Három tanterem, egy foglalkoztató és mosdók kerülnek az új szárnyba. A gyerekek szeptembertől vehetik birtokba az új épületet. Először az utcafronti épületre terveztek emeletráépítést, ám statikailag biztosabb megoldás volt az udvarra egy új épületet emelni.
Átadták a sétányt a Széchenyi utcában. Ez a rész a falu szíve, ezt is kell fejleszteni lépésről lépésre.
Elkészült a Szerelem-patak feletti 2. híd renoválása is. Az átkelőt és környékét a szlovák önkormányzattal közösen építette újjá a falu.
Új játszótér létesült a Gagarin utcában a lőtéren. A fejlesztésre a HungaroControll Zrt. támogatásával nyílt lehetőség. Öröm, hogy a falunak ezen a részén is lehetett játszóteret létesíteni a Tölgyfa utcai, a Szent Antal utcai játszótér után.
Beszámolt a polgármester a művelődési ház lámpatestjeinek cseréjéről is. A biztonsági szempontból elkerülhetetlen csere a folyosókon is folytatódni fog.
Tállai András miniszterhelyettes avatta föl azt a négy utcát, amelynek leburkolását állami támogatásból lehetett megoldani. Ezt azért kapta a falu, mert korábban nem halmozott föl adósságot, ezért nem kellett konszolidálni, mint sok más önkormányzatot. Gál Zsolt reméli, hogy az kormányzati ígéretnek megfelelően idén is kap a falu a korábbihoz hasonló összeget fejlesztésre, 112 millió forintot.
Több önkéntes faluszépítés zajlott az elmúlt időszakban Ecseren. Az Ecseri Községfejlesztő és Szépítő Egyesület (EKSE) révén három alkalommal faültetésekre került sor. Máskor önkéntesek és az EKO Kft. dolgozói a buszmegállókat festették le. Ugyancsak falubeli önkéntesek gyomlálták ki az Ecseri Lakodalmas-szobor környéki területet. Környezetvédelmi nap keretében a horgász-tó környékén is közösen vágták le a füvet a jelentkezők.
Több alkalommal tartottak szemétszedést. Önkéntesek takarították ki a vasútállomás környékét, más alkalommal, szélesebb körben – a Merzse-mocsártól a Vecsés felé vezető útig – gyűjtötték össze a hulladékot.
Jelezte Gál Zsolt, hogy a Polgármesteri Hivatalt húsz alkalommal ellenőrizte a kormányhivatal, a munkával kapcsolatban semmiféle kifogással nem élt. Hozzátette, a peres ügyek rengeteg energiát visznek el a hivatali munkától. Barta Zoltán jegyző rendszeresen képviseli az önkormányzatot a különböző bíróságokon. Munkája sikeres, a falu eredményesen zárja az ellene indított pereket, eddig mindig nyertek. Sajnos, van még per jócskán.
Ellátogatott a Karzol-bázis megnyitására Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az eseményjelentőségét növeli, hogy bizonyság: Ecser területén is lehet eredményes fejlesztéseket kezdeményezni. Gál Zsolt reményének adott hangot, hogy továbbiak követik a Karzol-beruházást.
A hozzászólások általában a lakók nyugalmát zavaró körülményekkel voltak kapcsolatosak. Volt, aki a szombat délutáni, vasárnapi fűnyírás zavaró hatására panaszkodott, mások az ingatlan környezetének rendben tartását szorgalmazták. Az egyik hozzászóló köszönetet mondott a falunak azért, hogy megépítette a Gagarin utcai játszóteret, mert nagy szükség volt rá a település ezen részén.
Az egyik felszólaló utalt rá, többen falubeli szemetes edényeket helyeztek ki házuk elé, hogy ne az utcán dobják el a hulladékot a járókelők, hanem azokba tegyék bele. Örömmel mondta, az emberek használják a szemeteseket, érdemes másoknak is próbálkozni vele. Ezzel is tisztább lesz a falu.



honlapkészítés: dupai