A KÖZIGAZGATÁS HELYI SZAKEMBEREI ECSEREN

A Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) Elnöksége, valamint a Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége Közgyűlése (KÖZSZÖV) 2016. március 30-án tartotta ülését Ecseren. Az ország számos pontjáról (Zalától-Borsodig) érkeztek jegyzők, a két szervezet számára fontos rendezvényre. A jelenlévőket igazi „Ecseri vendégszeretettel” fogadták a Polgármesteri Hivatal alkalmazottai. Ezt követően Gál Zsolt polgármester, házigazdaként beszélt a településről.
A Jegyzők Országos Szövetsége Elnöksége az elmúlt félév történéseiről kapott tájékoztatást, Tóth János elnöktől (Csemő jegyzője). Az igazán fontos dolgok azonban a KÖZSZÖV Közgyűlésén hangzottak el, ahol a 2016. évi költségvetést, majd a 2015. évi zárszámadást fogadták el a jelenlévők, dr. Gyergyák Ferenc főtitkár előterjesztése alapján. Végső döntés született a XXIV. Közigazgatási Konferencia Helyszínéről és időpontjáról (2016. szeptember 7-9., Hajdúszoboszló). Ezt követően még a szervezet jövőjéről is szót váltottak a jelenlévők.
Mi jól éreztük magunkat, és hazaérve az „Ecseri kalácsot” fogyasztottuk jóízűen!

Köszönjük a vendéglátást!

Őszinte tisztelettel: Tóth János Köz-szolga, a JOSZ elnöke

„Nagy megtiszteltetés számunkra, és szakmai munkánk elismerésének tartom,
hogy Ecser helyet adhatott e tanácskozásoknak” – nyilatkozta Barta
Zoltán jegyző a tanácskozás után. „Köszönöm Tóth János elnök úrnak, hogy
gondolt ránk, és a jövőben is szívesen állunk rendelkezésükre.”





Tóth János, a JOSZ elnöke

honlapkészítés: dupai