Játszótéravató

Ismét új játszótérnek örülhetnek az ecseri gyermekek. Csütörtökön került sor a Gagarin utca végén lévő volt lőtér (Attila park) területén a játszótér avatására. A játszóteret a HungaroControl Zrt. és a Nagyközségi Önkormányzat anyagi támogatásával építette meg az Ecseri Kommunális Szolgáltató (EKO) Kft.
Az ünnepi beszédet Gál Zsolt polgármester úr tartotta. Az eseményen megjelent Dr. Fehér Edina, a Vecsési Járási Hivatal vezetője, Barta Zoltán jegyző, Császár Zoltán, az Ecserért Községfejlesztő és Szépítő Egyesület elnöke, az önkormányzat képviselői, Kun Attila, az EKO Kft. ügyvezetője.
Az Andrássy utcai Óvoda kis óvodásai műsorát tekinthették meg a szép számmal jelenlévő szülők, nagyszülők és gyermekek, majd az apróságok azonnal birtokba is vették az új játszóhelyet.
Ezzel immár büszkén elmondhatjuk, hogy településünk minden részén elérhető játszótér. Az Önkormányzat az iskolai, óvodai játszóterek megújítása után új játszóhelyet épített a Szent Antal utcában és felújította a Tölgyfa utcai játszóteret is. Ezeket azóta is rendszeresen használják a gyermekek. Az idei tervek szerint még 2016-ban sor kerül az iskolai játszótér átépítésére is.
Köszönjük a HungaroControl Zrt. Társadalmi Felelősségvállalás Programja keretében nyújtott támogatását.



Az óvodások műsora


Az ünneplő közönség


Előtérben Dr. Fehér Edina, a Járási Hivatal vezetője






Gál Zsolt polgármester ünnepi beszédét tartja

honlapkészítés: dupai