Június 14. vasárnap - Ecseri Búcsú

Páduai Szent Antalnak – templomunk védőszentjének – tiszteletére az ecseri búcsút mindig azon a héten, vasárnapon tartják, mikorra Antal nap esik. Mivel Antal nap az idén június 13., ezért június 14-e a búcsú napja.

Pénteken és szombaton már működik a sörsátor a patakparton. Szombaton délután és vasárnap hajnalban készítik elő a hívek a körmeneti sátrakat, és a virágszőnyeget az Úrnapi körmenethez a templom előtt. A búcsúi és úrnapi mise vasárnap 10.00. órakor kezdődik. A körmenet útvonala: Templom – Széchenyi utca – Kápolna – Széchenyi utca – Templom.

A Széchenyi utca vasárnap reggel 08.00. órától 20.00. óráig lesz lezárva, ide települnek az árusok, akik nagy számban érdeklődtek a Polgármesteri Hivatalban.
Terelőútnak ajánljuk a Zrínyi utcát, vagy a Rákóczi utca – Arany János utca útvonalat, ahol vasárnap a korlátozások fel lesznek oldva.
Parkolási lehetőségek a következők: Iskola előtti parkoló, Művelődési Ház előtti parkoló, Orvosi Rendelő parkolója, I. számú Óvoda előtti terület., Posta előtti parkoló.

Az Önkormányzat Műszaki Csoportja is készülődött az ünnepre. Kitisztították a Szerelem patak medrét, virágokat ültettek a Széchenyi utcai villanyoszlopokon lévő tartókba, az utcában lévő virágtartókba, az emlékpark elé, a Polgármesteri Hivatalhoz. Füvet nyírtak és murvával terítették le az emlékpark gyalogútját.

Reméljük nagy búcsú lesz, és sokan eljönnek!
Látogassanak ki minél többen egy hamisítatlan falusi ünnepre, itt a főváros mellett!

honlapkészítés: dupai