Re-Akció - Bűnmegelőzési nap az Általános Iskolában

Az országban először Ecseren tartották meg általános iskolában a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Re-Akció programját. A rendvédelmi szervek nagy létszámmal érkeztek településünkre, hogy igazán tartalmas, emlékezetes rendezvényt tartsanak az ecseri diákoknak.
A szervezők: Kovács Marianna és Horváth Zsolt, az Ecseri Polgárőr Egyesület tagjai egy évig dolgoztak az előkészítésen.
A Re-Akció egy élménypedagógiai elemekkel tarkított prevenciós program.
Első részében tantermi foglalkozásokon vettek részt a 6., 7. és 8. osztályos tanulók. Az internet veszélyei, az elsősegélynyújtás, a konfliktuskezelés, az önvédelem volt a téma. Megláthatták milyen a börtönvilág, melyek a rossz döntések következményei.
A program második részében az intézményudvarán folytatódott a rendezvény. Remek műsorvezetés mellett, hangeffektusokkal vezették rá a fiatalokat, hogy hogyan oldják meg az esetleges összeütközéseket. Vannak-e céljaik, melyek a céljaik. Hogyan tűnnek tova a célok, ha rossz döntést hoznak. Hiszen a döntés felelőssége az övék. Nem kell mindig a barátokra, alkalmi ismerősökre hallgatni, velük tartani. Mit kell tenni, ha bűncselekmény áldozatává válnak? Kitől kell segítséget kérni? Kinek az autójába ne üljünk be. Mit tegyünk baleset helyszínén?
Eközben láthatták a rendőrség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Center Wolf, a polgárőrség, a büntetés-végrehajtás, a tűzoltóság bemutatóit.

Köszönjük a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a BRFK XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság, a BRFK BTO Bűnügyi Kutyavezetői Alosztály, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szent György Sportegyesület Tonfa Csoport, a Center Wolf, a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete, a Than Károly Gimnázium és Ökoiskola, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége, a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Fiatalkorúak Büntetés Végrehajtási Intézete közreműködését.



Az érdeklődő diákok


A Zuglói polgárőrség szuper autói


A Zuglói ÖTE

Konfliktus

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tonfa bemutatója


A rendőrkutyák a pályán

Akcióban a rendőrség és a polgárőrség

Bűnözőt kap el a rendőrkutya

És a finálé - a tűzoltóság bemutatója





Kinek a táskájában van a drog?




A sértett segít a rendőröknek

Megvan a tettes!










Az eljárás vége - itt a büntetés-végrehajtás






Rátámad a rab a fegyőrökre




Discobaleset






A Center Wolf

honlapkészítés: dupai