Múzeumok éjszakája a Tájházban

Jól sikerült, izgalmas programokkal várta az ecserieket az Ecseri Szlovák Önkormányzat, a Rábai Miklós Művelődési Ház, a Zöld koszorú Hagyományőrző kör a Múzeumok éjszakáján a Tájház udvarán június 20-án.
Először a gyerekközönség a Batyu Színház Hófehér és Rózsapiros mesejátékát nézhette meg. Sőt, a Grimm mese egyes jeleneteiben részt is vehettetek a vállalkozó kicsinyek. A műsort követően közös bábkészítés vette kezdetét, ugyancsak a Batyu Színház közreműködésével.
Közben zajlott a Tájházbeli tárlatvezetés Sosovoicza Jánosné, a Nyugdíjas Klub elnöke kalauzolásával. Majd kezdetét vette Aszódi Csaba András előadása a 700 éves Ecserről. A gazdag falutörténeti visszapillantás sok érdeklődőt vonzott.
A gyerekek szüleikkel a másik sátorban közben belevetették magukat a papírsárkány-készítésbe. Nagyné Gelencsér Tünde, a Rábai Miklós Művelődési Ház ügyes kezű képviselője vezetésével egyre másra készültek el a papírrepülők, amelyeket a Tájház mögötti szabad területen ki is lehetett próbálni.
Az est utolsó szakaszában megkezdte szórakoztató muzsikálását a sülysápi Szotyola zenekar, amelynek ecseri tagja is van. A Zenekar 2013-ban alakult azzal a szándékkal, hogy a verseket dalok formájában juttassa el a gyermekekhez és a gyermeklelkű felnőttekhez. Verseiket a mai kor hangzásának megfelelő hangszereléssel és dallamvilággal, interaktív módon viszik a színpadra. Muzsikájukkal jó hangulatot teremtettek.
A gazdag program végén a Csodák Palotája képviselői adták elő az Öveges termi bemutatóiknak utazó változatát legnépszerűbb, leglátványosabb kísérleteikből. Programjukban bebizonyították, hogy bárhol képesek show-vá tenni a tudományt. Gyújtogattak, fagyasztgattak, robbantgattak, megmozgatták a gyereksereget. A kísérletekhez felhasználták a szárazjeget, a léggömböt s a többi érdekes eszközt. Produkciójukat vastapssal hálálta meg a közönség.















honlapkészítés: dupai