Helytörténeti táblák

Az Ecseri Szlovák Önkormányzat idén is folytatta azoknak az emléktábláknak a kihelyezését, melyek emlékeztetnek, hogy hajdanán hol álltak nevezetes épületek községünkben.

Most három tábla készült el. A Rábai Miklós Művelődési Ház helyén állt régen a községi jégverem. Ide tárolták télen a jeget, hogy azután a melegebb hónapokban hasznát vegyék. Később az akkori TSZ presszót épített oda, ez bővült kultúrházzá. Az épület teljes átalakítása, bővítése 2010-ben lett átadva.

Az orvosi rendelő területén tó és nádas volt. Ide hajtották ki a libákat legelni. A területet az általános iskola építésekor töltötték fel, az onnan kitermelt földdel. Ezután épült fel a rendelő épülete. Először csak egy orvosi lakás és a körzeti orvosi rendelő. A kilencvenes évek elején bővült az épület fogászattal és védőnői rendelővel, majd a lakásból is háziorvosi rendelő lett 2001-ben.

A polgármesteri hivatal helyén gazdasági épületek álltak. Ezek elbontása után épült fel a jegyzői lakás, amely most a polgármesteri hivatal. A községháza a szomszédban, a Széchenyi u. 3. szám alatt volt. Szolgálati lakásból orvosi rendelővé alakították. Az utcafronton volt a bejárat, ahol most a kis terasz látható. A jelenlegi polgármesteri szoba volt a betegek várója. Az orvos a mostani titkársági szobában rendelt, míg volt lakószobája a jelenlegi jegyzői iroda volt. Az épületet a nyolcvanas évek végén bővítették.

A Szlovák Önkormányzat tervezi, hogy további épületeken is emléktáblákat helyez el. Mostani tábláik elkészítését pályázati forrásból finanszírozták.




honlapkészítés: dupai