Tök jó Márton Nap - a tökfaragó verseny legjobb alkotásai

Az Ecseri Szlovák Önkormányzat és a Rábai Miklós Művelődési Ház idén is felhívást tett közzé, hogy a régi ecseri hagyományokat ápolva minél többen díszítsék fel portáikat az őszhöz kapcsolódóan tökkompozíciókkal.
A felhívásra 13 ecseri porta nevezett be, 13 kert előkertjében felállított hol ijesztgető, hol vicces kompozícióban gyönyörködhetett a három tagú zsűri. Nem volt könnyű dolog rangsorolni az elkészült műveket, hiszen mindegyik egyedi, sajátos koncepciót fogalmazott meg, más-más célközönségnek címezve.
A zsűri végül két első helyet osztott ki: Jurisik Miklósnénak és az Arany Sörözőnek. II. helyezést ért el Illyés Zsuzsa mesekompozíciójával, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Szilágyi Zsóka állhatott fel a Micimackót idéző alkotásával. A díjak átadására november 8-án került sor a Művelődési Házban. Az elkészült valamennyi alkotás megtekinthető a művelődési ház facebook oldalán.
Az elmúlt években a felnőttek díszítették fel a házak előkertjét, az idei évben két fiatal, Einviller Máté és Homonnai Mihály önálló alkotásokkal indult. Nekik külön gratulálunk és bíztatunk minden fiatalt, hogy kövesse a példájukat.
A Tök Jó Márton nap keretében november 8-án, szombaton Kozma Barbi arcfestéssel kedveskedett a gyerekeknek, a látogatók mécses tartót készítettek, mellyel rövid, de annál hangulatosabb sétát is tettek. Mire a felvonulók visszaértek a Művelődési Házba, libazsíros kenyér és meleg tea várt mindenkit. Ekkor kezdődött a kézműves foglalkozás másik része, ahol szebbnél szebb bőr karkötőket készítettek a gyerekek és az anyukák. Jurisik Miklósné és Homonnai Misi a helyszínen is kifaragott egy-egy tököt, a jelenlévők legnagyobb csodálatával kísérve. Aki pedig a zajló események közepette szeretett volna megpihenni, az Lúdas Matyi történetét nézhette meg.
Igen jó hangulatú, vidám délutánt töltöttünk együtt, köszönjük mindenkinek, aki eljött!















honlapkészítés: dupai